Miről árulkodnak a homlok ráncai?

A ráncok megjelenése az arcon vagy éppen a homlokon az öregedési folyamatok természetes velejárója. Azt viszont kevesen tudják, hogy arcunk felső harmadában nem csak az idő múlása okozhatja a ráncok kialakulását.

Meglepő módszerek ráncok ellen Az öregedés egyik legfőbb külső jele, hogy bőrünk veszít feszességéből és rugalmasságából. Mutatjuk, mit tehetünk azért, hogy ez minél később kezdődjön el, illetve minél kevésbé legyen látványos. Részletek itt .

Kutatók 20 éven át követtek nyomon 30 és 60 év közötti nőket, és az eredményekből készült tanulmány szerint minél mélyebbek valakinek a homlokráncai, annál magasabb esetében a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is - írja a Healthline . Az eredmények szerint a legalacsonyabb kockázatú csoportba azok tartoztak, akiknek semennyi vagy minimális mennyiségű homlokránca volt.

A kutatás vezetője, Yolande Esquirol szerint a homlok bőrében található apró erekben lerakódások jöhetnek létre, amelyek mélyebb, markánsabb ráncok kialakulását okozhatják. Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy ez egyelőre csak egyetlen kutatás, amelynek eredményeit továbbiaknak kellene megerősítenie. Továbbá attól, hogy ezeket a ráncokat esetleg valamilyen módon megszüntetjük, a betegségek kialakulásának kockázata nem fog csökkenni.

Kevesen tudják, hogy az arcunk felső harmadában nem csak az idő múlása okozhatja a ráncok kialakulását.
Kevesen tudják, hogy arcunk felső harmadában nem csak az idő múlása okozhat ráncosodást. Fotó: Getty Images

Hamarabb ráncosodik, aki stresszel vagy sokat napozik

Ismert, hogy a stressz is okozhat ráncosodást, így akinek a homloka gyűröttebb, lehet akár szorongó, depressziós is. Emellett nem szabad elfejteni, hogy a bőr idő előtt kezdhet ráncosodni, ha nem hidratálunk eleget - nemcsak kívülről, hanem belülről is. A bőséges folyadékpótlás sokat számít a bőr rugalmasságának megőrzésében. Szintén hamarabb ráncosodhat, aki túl sokat napozik és szoláriumozik, pláne, ha nem használ rendszeresen fényvédőt. A szakértők azt javasolják, hogy az arcra és az ajkakra minden évszakban érdemes valamilyen fényvédőt tartalmazó kozmetikumot használni. Ha ezeket elmulasztjuk, akár már a húszas éveinkben ráncos lehet a homlokunk.

A vitaminokban, antioxidánsokban bővelkedő étrend nemcsak egészségesen, de fiatalosan is tarthat, kívül-belül egyaránt. Az idő előtt ráncosodó bőr, illetve a kifejezetten látványos, mély ráncok az egészségtelen, tápanyaghiányos táplálkozás jelei is lehetnek. A mozgásszegény életmód is lehet a ludas, hiszen mozgás nélkül az anyagcserénk és a keringésünk sem működik megfelelően, ez pedig a bőrünkön is korán nyomot hagyhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!