Korbácsütésszerű tünetekkel került kórházba egy ügyetlen szakács

A sürgősségi osztályon kötött ki egy idős svájci férfi, akinek hátát csíkokban húzódó kiütések borították be, miután egy ínyencségnek számító gombafajtát főzött meg és fogyasztott el otthon.

Amikor a 72 éves férfi múlni nem akaró, kínzó hátviszketéssel került kórházba, az orvosok a kivizsgálás során azt látták, hogy a bőre csíkokban begyulladt és megduzzadt, mintha csak korbácsütések terítették volna be a törzsét. Elsőként a dermografizmus lehetőségét zárták ki: ez egy olyan állapot, amely során dörzsölés, karcolás hatására keletkeznek kitüremkedések a bőrön. Emellett a nyirokcsomói sem voltak duzzadtak, ami esetleg vírusos vagy bakteriális fertőzésre utalhatott volna – írja a LiveScience a napokban a The New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent esettanulmányt szemlézve.

Végül kezelőorvosainak a férfi étrendje vált gyanússá. Kiderült ugyanis, hogy előzőleg olyan ételt készített otthon, amelynek egyik összetevője a shiitake gomba volt. Így aztán hamar megszületett a diagnózis: shiitake dermatitisz, egy gyulladásos reakció, amelynek legfőbb tünetét a test törzsét korbácsütésszerűen beborító csíkos bőrelváltozások jelentik. Az állapotot először 1977-ben Japánban írták le, de gyakran előfordul Ázsia más részein is, ahol a shiitake gomba a mindennapi étkezések szerves részét képezi. Ezzel együtt hasonló feljegyzések születtek már a világ más részein is, közte Európában, Észak- és Dél-Amerikában egyaránt.

shiitake gomba
A shiitake gomba különösen népszerű az ázsiai konyhában. Fotó: Getty Images

A shiitake okozta bőrgyulladás oka a gombában található egyik szénhidrát, a lentinán. Az emberi szervezetbe kerülve ez különféle kémiai hírvivők felszabadulását indíthatja be, mint amilyen például az interleukin-1, amelyek gyulladást okoznak. Emiatt a vérerek kitágulnak, és lassanként kialakulnak a jellegzetes kiütések a bőrön, általában két-három nappal a gomba elfogyasztása után. A lentinánról ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy hőkezelés hatására lebomlik. Éppen ezért a dermatitisz is csak olyan embereknél alakul ki, akik nyersen vagy alulsütve esznek shiitakét.

Hogyan kerülhetjük el itthon a gombamérgezést? Mutatjuk, mit tanácsolnak a szakértők.

A betegek állapota rendszerint külön kezelés nélkül, magától rendeződik. Ugyanakkor a tünetek enyhítésére gyulladásgátló gyógyszereket szoktak adni az orvosok. A svájci férfi hátára egyrészt szteroidos kenőcsöt írtak fel, másrészt szájon át szedhető antihisztamint. A két héttel későbbi kontrollvizsgálatok alkalmával már arról számolt be, hogy a háta kevésbé viszketett, bár a kiütések helyén sötét foltok maradtak vissza a bőrén, ami amúgy szintén nem számít ritkaságnak ilyen esetekben. Kezelőorvosai azt tanácsolták a jövőre nézve az idős férfinek, hogy legközelebb főzze meg alaposan a shiitake gombát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!