Így nyaraljunk kisbabával

A tavasszal, illetve nyáron született babáknál sokszor fejtörést okoz, mit szabad és mit nem egy kisebb kiruccanás, vagy egy hosszabb utazás során. Összeszedtük, mire kell figyelni a nyári napsütéssel és a babák bőrének védelmével kapcsolatban.

Mikor utazhat a baba?

Egy két-három hónapos babával már nyugodtan lehet utazást tervezni, ha a család kellően rugalmas, és a szülők felkészülnek az új és váratlan helyzetekre. Hat hónapos kor alatti csecsemőket azonban egyáltalán nem ajánlott napra vinni, így ezt mindenképpen szem előtt kell tartani a nyaralóhely kiválasztásakor. A gyermeki bőr számára ugyanis a napsütés nagyobb veszélyeket tartogat, emiatt komolyabb gondot kell fordítani a kicsi fényvédelmére. Tájékozódni kell a megfelelő termékekről, az árnyékolók mellett pedig ruhákkal, kalapokkal és napszemüveggel érdemes készülni, vagyis gondoskodni kell a teljes körű bőrvédelemről.

napozás, kisgyerek, fényvédelem

Ki lehet vinni a babát a szabadba, ha süt a nap?

Mivel a napfény hatására erősödik az immunrendszer, szerotonin (azaz boldogsághormon) és D-vitamin termelődik, ezáltal pedig jelentősen javulnak az ekcémás és az allergiás bőrtünetek, kell is, hogy a piciket érje a nap, de lehetőleg csak azután, ha betöltötték az egyéves kort. Fontos tudni, hogy a csecsemők és a kisgyerekek bőre lényegesen vékonyabb, mint a felnőtteké, ezért jóval érzékenyebben reagálnak a napsugárzásra, így pedig az UV sugárzástól is jobban kell védeni őket. Mivel könnyebben és gyorsabban leéghetnek, esetükben természetesen nem a barnulás a cél, hanem a bőr mindenkori védelme az elsődleges szempont.

A napsütés elengedhetetlen az élethez. Javítja kedélyállapotunkat, segíti napi ritmusunk kialakulását, valamint lehetővé teszi bőrünkben a D-vitamin előállítását, ami fontos a kalcium beépüléséhez a csontokba. A napfény hiánya csontritkuláshoz és depressziós állapothoz vezethet. Fontos azonban, hogy megfelelő körültekintéssel élvezzük a napsütést.

Mivel a gyermekkorban történt leégéseknek súlyos következményei lehetnek, a szülők felelőssége gondoskodni gyermekük bőrének védelméről. Tudniuk kell, hogy délelőtt 11 és délután 16 óra között egyáltalán nem ajánlott napra menni. Mindig világos színű ruha kell, hogy takarja a baba testét, fejét pedig sapkával és napszemüveggel kell védeni. Annak érdekében, hogy a gyermek teljes biztonságban legyen, sosem szabad megfeledkezni a fényvédő használatáról!

Milyen fényvédőt használjunk?

Kiemelten fontos, hogy mindig kifejezetten gyermekek számára készített krémmel ápoljuk a pici testét már jóval azelőtt, hogy kivinnénk a napfényre. Ezután minden második órában magas fényvédőfaktorú készítménnyel (SPF 50+) kenjük be a bőrét, természetesen a ruhája, vagy a pelenkája alatt is. Ha pedig a gyermek vízben volt, megtörölközött, vagy éppen homokozott, kezdjük újra a metódust. A baba egy éves koráig fizikai szűrős fényvédőket lehet alkalmazni, egy éves kor után pedig a kémiai szűrős napozókat használjuk. Figyeljünk arra is, hogy mindeközben folyamatosan igyon, továbbá, hogy a nyaralás során igénybe vett bőrét folyamatosan hidratáljuk!

Meg kell védeni a gyermekek érzékeny és vékony bőrét a veszélyes UVB sugárzás okozta DNS károsodástól is. Ebben segítenek a kimondottan gyerekeknek szánt naptejek, melyek garantálják a kifejezetten magas szintű UVA/UVB védelmet a napsugárzás káros hatásai ellen. Ezek a speciálisan kifejlesztett termékek aktiválják a bőr természetes védekező rendszerét (immunitását), és kettős védelmet nyújtanak a sejtszintű károsodások kockázatának csökkentéséhez.

Mivel hidratáljuk a kisbaba bőrét, amelyet a nap és a víz kiszárít?

A napfény, a sós víz és a szél extrém igénybevételt jelent a bababőrnek, így a nyaralás alkalmával nem csak a strandolásra, hanem az utána következő bőrápolásra is fel kell készülni. Fontos, hogy a nap végén alaposan lemossuk a víz- és a homokmaradványokat, megnyugtassuk és hidratájuk az igénybe vett bőrt. Fürdés után mindig a csecsemőknek készített babafürdetővel, testápolóval és arckrémmel fejezzük be a bőr gondozását, ahogyan azt a mindennapokban is tesszük.

A legtöbben úgy gondolják, hogy az arc fényvédelme csak a nyári hónapokra vonatkozik. Fényvédelemre azonban minden hónapban szükség van. Alábbiakban elmondjuk, miért fontos ez, és milyen krémeket érdemes választani.

Erre a célra - persze a baba bőrének alapos ismeretében - a drogériákban kapható tisztálkodó szerek is megfelelőek lehetnek, ha viszont a csöppség testének speciális igényei vannak, ajánlott inkább a patikákban megvásárolható termékek közül választani. Ezeknek a készítményeknek ugyanis biztos, hogy megfelelő a pH-értékük, továbbá nem tartalmaznak sem illatanyagokat, sem tartósítószereket, sem pedig olyan detergenseket, amelyek irritálhatnák a kicsi bőrét.

Fontos, hogy parabénmentes és hipoallergén mosakodókrémet válasszunk a nyaralás idejére, emellett pedig érdemes olyan készítményekkel is készülni, amelyek a csecsemők és kisgyermekek súlyos bőrszárazsága esetén nyújtanak védelmet. Ezek a szerek általában szappanmentesek, gyengéd tisztító és visszazsírosító hatóanyagokkal pedig csillapítják, enyhítik a szárazság érzetet és a viszketést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A vastagabb felhőzet lassan terjeszkedik észak, északnyugat felé, hazánk délkeleti felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, ezzel szemben az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a legtöbb napsütés. Az ország déli, délkeleti felén fordulhat elő időszakos eső, zápor, estétől csökken a csapadékhajlam. Főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb térségében megerősödik, a nyugati határvidéken viharossá is fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan borult déli, délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. Késő este általában 8, 13 fok várható. Az orvosmeteorológiai helyzet kedvezően alakul, nem kell ma fronthatással számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra