A vitiligo (szerzett pigmenthiány) az egész világon előfordul, mindkét nemet egyaránt érinti. Nem egészen pontos becslés szerint a lakosság mintegy egy százalékánál jelentkezik.

A pigmentált rasszoknál több a vitiligós, de lehet, hogy ez csak látszólagos, hiszen az ő esetükben a fehér foltosság még jelentősebb problémát jelent.

A betegek 35-40 százalékánál családi halmozódást találunk: biztosra vehető, hogy a pigmenthiány kialakulásában genetikai tényezők is szerepet játszanak.

A betegség oka ismeretlen, de ma úgy vélik, hogy az ún. autoimmun betegségek csoportjába tartozik, vagyis ellenanyagok termelődnek a festéket termelő sejtekkel szemben, így azok beszüntetik működésüket, és egy részük elpusztul.

Sok hasonló, az utóbbi évtizedekben megszaporodó betegséggel, rendszerint pajzsmirigyproblémával, mellékvese-elégtelenséggel, cukorbajjal, rosszindulatú festékes daganattal stb. szövődik.

Bizonyos vegyi anyagok is előidézhetnek vitiligóhoz igen hasonló bőrbetegséget.

A hámszövetben ilyenkor csökken a festékképző sejtek száma, s így a képződött festék (melanin) is. A festékhiányos terület szélén esetenként sejtes beszűrődést lehet - szövettanilag - megfigyelni.

A betegség bármikor elkezdődhet, de az esetek többségében 20 éves kor előtt jelentkezik. A festékhiányos fehér foltok leginkább a fénynek és traumának kitett helyeken alakulnak ki: arcon, szem körül, kézháton, gyermekeknél térden, könyökön, nemi szerveken, csuklótájon és bokatájon. A festékhiányos foltok általában szimmetrikusan helyezkednek el. Az is előfordul, hogy a vitiligo az egész kültakarón elterjed, és csak néhány pigmentált sziget marad meg.

A foltok széle szabálytalan, helyenként ívelt, sőt összefolyóvá válhat. A foltok szélei sötétebbek, olyan, mintha a pigmentet "odasöpörték" volna. A hajban foltos őszülés fordulhat elő.

A pigmenthiányos betegség csak kozmetikai problémát okoz, azonban sok beteg nehezen viseli el ezt a szépséghibát.

A kifehéredett foltok napsütés hatására könnyen kivörösödnek, sőt hólyagosra is feléghetnek. A vitiligo lefolyása igen kiszámíthatatlan. Van, hogy hosszú ideig csak egy-két fehér folt alakul ki, de előfordul, hogy igen gyorsan elterjed a testen.

A kezelésben a legegyszerűbb a hatékony, de mellékhatást nem okozó szteroid kenőcsök helyi alkalmazása. E kezelés mellett az esetek mintegy felében visszatér a pigmentáció, ha nem is egyenletesen. Pigmentált szigetek foltokban, főleg a szőrtüszők körül alakulnak ki.

Fényérzékenyítő anyagot lehet helyileg és belsőleg is alkalmazni (megfelelő feltételek mellett) együttesen UVA (szolárium)-sugárzással. Természetesen az ép területeket fényvédővel védeni kell. Sok újabb kezelési mód közül biztatónak látszik a psoriasisban jól bevált szerek helyi alkalmazása.

A fehér foltokat színezőpúderrel, emulziókkal, korrektorral, nap nélkül barnító szerekkel lehet fedni. IX. évfolyam, 2. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!