Betegség, ami miatt a napsütés is halálos

Egy ritka betegségben szenvedő fiatal nő mesélte el, milyen az élet, ha valakinek a bőre túlzottan érzékeny az UV-sugarakra.

A nyár többségünknek a napozásról, strandolásról, grillezésről és más, kint is űzhető szabadidős elfoglaltságokról szól. A legtöbben el sem tudjuk képzelni, milyen lenne az életünk ezek nélkül. A 28 éves Fatima Ghazaouinak viszont nem csak a fent említett elfoglaltságok maradnak ki az életéből, ugyanis egy ritka genetikai betegségben szenved, ami miatt egyáltalán nem mehet ki a napra. Ha mégis megteszi, annak akár végzetes következménye is lehet - írja a Metro .

Akinek a napsütés akár halálos is lehet

A lánynál kétéves korában Xeroderma pigmentosumot állapítottak meg, amelyet más szóval holdfénybetegségnek is neveznek. Az egymillióból mindössze egyetlen embert érintő rendellenességet az jelzi, hogy a bőr túlzottan érzékeny az UV-sugarakra. A háttérben egy enzim károsodása áll, amely a DNS-molekula hibáit javítja ki.

Mikor a napfény halált okozhat: a holdfénybetegség Rengeteget hallunk a napfény jótékony hatásairól, pedig akár halálos is lehet az ember számára. A holdfénybetegség egy ritka genetikai megbetegedés, arra mondjuk, amikor a bőr túlzottan érzékeny az ultraviola (UV) sugarakra. Kattintson a részletekért!

A betegségben szenvedők bőre nagyon hamar leég a napon, és idővel daganat alakulhat ki a szemükben, szemhéjaikban vagy az ajkaikban. A betegek élettartama nagyban függ attól, hogy mennyi ideig és milyen hatékonyan tudnak védekezni a napfény ellen.

Több mint 20 éve nem érte napfény

Hogy mégis hogyan lehet ezzel a kórral együtt élni? A betegek többnyire naplemente után mennek ki a szabadba, ugyanis a Hold fénye nem árt a bőrüknek - innen jött a holdfénybetegség elnevezés is -, vagy ha mégis muszáj kimenniük, amikor süt a Nap, akkor speciális védősisakot és kesztyűt viselnek. Ezek Fatima Ghazaouinak is megvannak, sisakját például csak NASA-maszknak hívja, mert úgy néz ki benne, mint egy űrhajós.

A betegségben szenvedőknek a napsütés akár halálos is lehet. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A betegségben szenvedőknek a napsütés akár halálos is lehet. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Ma már nem érzi ezt akkora problémának, sőt, nyíltan beszél betegségéről, mert szeretné felhívni a figyelmet erre az egészségügyi problémára, valamint sorstársait is arra biztatja, hogy teljes életet éljenek. De nem volt mindig ilyen optimista.

A lánynál kétéves korában diagnosztizálták a betegséget, amikor hirtelen rengeteg szeplő jelent meg a bőrén. "Kőkemény utazás volt eljutni idáig. Sokat szenvedtem, és nehezen fogadtam el a helyzetemet. 13 évesen otthonról kellett folytatnom a tanulást, ami miatt úgy érzem, a betegségem megfosztott a gyerekkoromtól" - mondta.

Fatima 16 évesen szembesült először azzal, mennyire veszélyes is valójában a betegsége. "Több mint húsz éve nem voltam napon" - nyilatkozta, hozzátéve, hogy 90-es faktorszámú naptejjel kenegeti magát óránként, illetve az otthona ablakait speciális UV-szűrős borítás is védi.

De még az óvintézkedések mellett is felmerült már nála a rákgyanú: eddig 55 műtétre volt szüksége, hogy a szeménél, nyelvénél, orránál és a fején eltávolítsák azokat a szöveteket, amelyek később komoly problémákat okozhattak volna.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!