Szárnyaló szerelem: megdöbbentő felfedezés a lúdpárokról

Erősebb a kapcsolat a hasonló személyiségű ludak között, ami a szaporodásukra is pozitív hatással bír – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

A Bécsi Egyetem és az ausztrál Flinders Egyetem szakemberei három költési időszakon keresztül követték nyomon száz fogságban tartott nyári lúd viselkedését, egyebek mellett felmérve, hogy hány fiókát tudnak ez idő alatt sikeresen felnevelni a párok. A ludak ugyanis monogám fajként egy életre választanak párt maguknak, ami – mint az a kutatásból kiderült – nagyban meghatározza azt is, milyen szülő válik belőlük. „Akárcsak az embereknél, náluk is nagy befolyással bír a szülői sikerességre a párok személyisége és a személyiségjegyeik egymáshoz való hasonlósága” – idézi a Flinders Egyetem közleménye Lauren Commont, a bécsi Konrad Lorenz Viselkedés- és Kogníciókutató Intézet PhD-jelölt kutatóját.

nyári ludak, Anser anser
A nyári ludak egy életre választanak párt maguknak. Fotó: Getty Images

Hozzátette, különösen sikeresek azok a lúdpárok, amelyek tagjai hasonlóan bátrak, ezáltal azonos módon reagálnak a veszélyhelyzetekre. „Ez a bátor szülői hozzáállás megalapozza a következetességet és a gyors reagálóképességet, ami aztán sikeres szaporodásban és a fiókák nagy arányú túlélésében tükröződik vissza” – magyarázta Common. Munkatársa, Sonia Kleindorfer professzor azt is hozzátette, hogy a párok összehangolt viselkedése döntő fontosságú a költési időszakban, amikor a tojásokat folyamatosan melegen kell tartani és védeni a ragadozóktól.

„A kétszülős és monogám modellt követő fajok esetében a szaporodás sikerét nemcsak az egyes egyedek személyisége, hanem az is befolyásolhatja, hogy a párok viselkedése mennyire fér össze egymással” – húzta alá Kleindorfer. Egyszersmind rámutatott, hogy a nyári ludak pártalálása ilyen módon jól fejlett kognitív képességekre és szociális tudatosságra utal. Egyben arra, hogy egyedeik mind eltérő személyiségjegyeket hordoznak, legyen szó akár bátorságról, agresszivitásról vagy társas viselkedésről.

„Az állatok személyiségét egykor az emberi képzelet szüleményének tartották, sőt, még rosszabbnak, antropomorfizmusnak. Tanulmányunk hozzátesz ahhoz az egyre növekvő kutatási területhez, amely bizonyítja, hogy az állatok, például a nyári ludak, következetes eltéréseket mutatnak egyéni viselkedésükben, amit személyiségnek is nevezhetünk” – mondta a professzor. „De ami még fontosabb, az állatok személyiségjegyei szoros összefüggésben állnak a párkereséssel és a szaporodás sikerével. Éppen ezért ezek a személyiségjegyek a természetes és a nemi szelekciót is nagyban meghatározzák” – tette hozzá. Eredményeiről a kutatócsoport az Animal Behaviour című folyóiratban számolt be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!