Veszélyben az egészségügyi dolgozók

A koronavírus-pandémia egyéves évfordulóján jelent meg egy átfogó tanulmány, amely összegezte, milyen gyakori az egészségügyi dolgozók körében a depresszió és a szorongás. Az eredmények sajnos nem túl biztatóak.

Világszerte óriási nyomás nehezedik az egészségügyi dolgozókra az új típusú koronavírus-járvány miatt. A kórházak COVID-osztályai a járvány újabb és újabb hullámainak során rendre megtelnek, így a világjárvány kirobbanása óta eltelt egy évben az orvosok és nővérek megfeszített tempóban próbálnak segíteni minél több fertőzöttnek a túlélésben és a felépülésben. Mindez nemcsak fizikailag, de lelkileg is megviseli a szakembereket. Egy friss, átfogó tanulmány nemrégiben arra az eredményre jutott, hogy minden ötödik egészségügyi dolgozó küzd szorongással, depresszióval vagy poszttraumás stresszel (PTSD) a pandémia időszakában - számolt be róla a medicalxpress.com oldal . A több mint 97 ezer egészségügyi dolgozótól gyűjtött adatokat elemezték ki a londoni Higiéniai és Trópusi Orvostudományi Iskola kutatói, eredményeikről pedig a PLOS One folyóiratban is beszámoltak .

koronavírus covid-19 pandémia mentális betegség egészségügyi dolgozó
A pandémia óta nőtt a depresszió és a szorongás aránya az egészségügyi dolgozók körében.Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Mint ismeretes, a koronavírus -járvány eddig nem ismert kihívások elé állította az egészségügyi dolgozókat, a saját biztonságukat és egészségüket kockára téve kell végezniük a munkájukat, az óriási terhelés ellenére azonban csak korlátozott pszichológiai támogatást élvezhetnek. Nem meglepő tehát, hogy korábbi vizsgálatok már kimutatták: a világjárvány idején az egészségügyi dolgozók körében megnövekedett a depresszió, a szorongás és a poszttraumás stressz aránya, ám pontos számokat eddig nem közöltek a szakemberek. Yufei Li és Nathaniel Scherer, a kutatás vezetői azzal a céllal elemezték ki a 2019 decembere és 2020 augusztusa között gyűjtött adatokat, hogy számszerűsíteni tudják az említett mentális betegségek arányát - ehhez 21 országból mintegy 97333 egészségügyi dolgozótól gyűjtött adatokat rendszereztek. A statisztikai elemzések végül arra az eredményre jutottak, hogy a vizsgált egészségügyi dolgozók 21,7 százaléka tapasztalt depressziós, 22,1 százalékuk szorongásos és 21,5 százalékuk PTSD-ra jellemző tüneteket. A vizsgálatok a közel-keleti országokban mutatták a depresszió (34,6 százalék) és a szorongás (28,9 százalék) legmagasabb összevont arányát.

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a koronavírus-járvány jelentősen befolyásolta az egészségügyi dolgozók mentális egészségét. A szakértők összehasonlításképpen hozzátették: az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint a világ teljes népességének csupán 4,4 százaléka tapasztal depressziót , és 3,6 százaléka szorongásos tüneteket, beleértve a PTSD-t is. Ezek az adatok azonban a járvány kirobbanás óta emelkedhettek valamelyest. A kutatást végző szakemberek remélik, hogy az eredmények fényében még több olyan kezdeményezés születik majd, amely az egészségügyi dolgozók pszichológiai támogatására fókuszál.

Applikációval segítik a magyar egészségügyi dolgozókat Fél évig ingyen vehetnek igénybe egy magyar fejlesztésű önfejlesztő, pozitív pszichológiai módszertanra épülő applikációt az egészségügyi dolgozók. Kattintson a részletekért!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!