Újabb tragikus baleset történt a Balatonon

Vitorlázás közben fejsérülést szenvedett, majd a Balatonba esett egy férfi vasárnap. Az életét már nem tudták megmenteni.

Vasárnap délután a Szigliget és Badacsony közötti vízterületre riasztották a vízimentőket – olvasható a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE Facebook-bejegyzésében. Egy vitorlás fedélzetén szenvedett fejsérülést egy férfi, akit ugyan a vízből ki tudtak menteni, de újra kellett éleszteni. A VMSZ két mentőhajója is azonnal a helyszínre indult, egészségügyi személyzetük pedig emelt szinten folytatta a megkezdett újraélesztést.

Eközben elindultak a bajbajutottal a part felé, ahol az Országos Mentőszolgálattal közösen zajlott tovább a küzdelem az életéért. Végül azonban minden erőfeszítés ellenére az újraélesztés sikertelennek bizonyult, a férfi elhunyt.

Az eset kapcsán a VMSZ felhívja a figyelmet, hogy mentőhajóikat a Balaton Help alkalmazáson keresztül leadott vészjelzéssel vagy a +36-30/383-8383-as riasztási telefonszámot hívva lehet a leggyorsabban a helyszínre riasztani. Mindenkit, aki a Balatonra érkezik, arra kérnek, hogy töltse le az említett alkalmazást, illetve mentse el telefonjába a fenti telefonszámot.

Borítókép: VMSZ - Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!