Cipős ügy: négy emberrel nőtt a gyanúsítottak száma

Ezúttal két szegedi ortopéd szakorvost, egy szolnoki reumatológust és egy kecskeméti üzletkötőt vettek őrizetbe a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben.

Ahogy arról már mi is többször beszámoltunk, a csalásban érintett cégek jogosulatlanul igényeltek vissza a NEAK-tól állami támogatásokat. A nyomozás most két szegedi céghez jutott el, mindkettő gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. 2018 és 2022 között mindkét kft. illetéktelenül igényelt vissza állami támogatásokat – az egyik több mint 90 millió, a másik közel 130 millió forintot - közölte a police.hu.

Az első céggel egy szegedi ortopéd és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos állt kapcsolatban. Ellenszolgáltatásért cserébe úgy írt fel vényre gyógyászati termékeket úgy, hogy a páciensekkel nem is találkozott. A személyes adatok ugyan valódiak voltak, de a betegeknek nem volt tudomásuk a vényfelírásról, és a segédeszközökre szükségük sem volt. Ez az orvos közel 9 millió forint megszerzésében működött közre.

A második vállalkozás egy szolnoki reumatológus szakorvossal és egy szegedi ortopéd-traumatológussal állt üzleti kapcsolatban. A szolnoki orvos több mint 9 millió forint, a szegedi orvos több mint 21 millió forint hasznot hozott a cégnek, ugyanúgy, mint egyik üzletkötőjük, egy kecskeméti nő is, aki szintén több mint 21 millió forinttal gyarapította a társaság bevételét. Ezekben az esetben is a vényre felírt személyes adatok ugyan valósak voltak, csak a gyógytermékek indokoltsága nem.

Az ügynek így most már 64 gyanúsítottja van: 28 orvos, 20 cégvezető, 11 alkalmazott és 5 orvosi asszisztens.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!