Súlyos tüdőbetegséggel küzd David Lynch

Nem hagyhatja el a lakását a tüdőtágulatban szenvedő David Lynch. Mutatjuk, mennyit árult el az állapotáról.

Emfizémával, vagyis tüdőtágulattal diagnosztizálták nemrég David Lynch-et. A Twin Peaks című sorozat és a Mulholland Drive című film miatt híressé vált rendező a Sight and Soundnak azt nyilatkozta, már a lakását sem hagyhatja el.

David Lynch
David Lynch egy díjátadón, 2019. október 27-én, Hollywoodban. Fotó: Michael Tran / FilmMagic / Getty Images

Egy megfázás is nagy bajt okozhat

A 78 éves rendező azt mondta, tüdőbetegsége a sok éves dohányzás következménye. Állapota miatt még akár egy egyszerű nátha is nagy bajt okozhat, a koronavírus-fertőzés pedig jó eséllyel végzetes lenne számára. „Akár tetszik, akár nem, itthon kell maradnom” – fogalmazott.

Hamar kifullad

A beszámolóból az is kiderült, hogy Lynch már csak nagyon kis távolságokat tud gyalog megtenni anélkül, hogy teljesen kifulladna. Elmondása szerint már nem lát sok esélyt arra, hogy a jövőben újra rendezzen, ám ha mégis úgy alakulna, azt is távmunkában kellene megoldania – a forgatásokon nem merne megjelenni személyesen.

„Azt tettem, amit sok COPD-s beteg: semmit”
Olyan természetes, mint a légzés – emlegetjük sokszor, bele sem gondolva, mennyien élnek úgy, hogy számukra minden egyes lélegzetvétel küzdelmes. A COPD még mindig a kevésbé ismert betegségek közé tartozik, 3 érintett elbeszéléséből azonban most kicsit jobban megismerhetjük ezt a súlyos kórt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!