Rokonával sietett a kórházba, halálos balesetet okozott

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat azzal a férfivel szemben, aki még 2021 őszén rohant lámpaoszlopnak autójával Dunaújvárosban. A gyorshajtás miatt kialakult balesetben a jármű két utasa is életét vesztette.

A dunaföldvári férfi családtagjaival volt együtt, amikor az egyik hozzátartozója rosszul lett, ezért mentőt hívtak hozzá. Bár a mentőszolgálat egysége a beteget kórházba szállította volna, a család azonban ezt nem engedte, mondván, hogy majd ők a saját autójukkal elviszik őt. Így is tettek: a beteget beültették az autóba, amelybe rajta kívül két további hozzátartozója, valamint sofőrként a vádlott szállt még be. A biztonsági övet egyikük sem kapcsolta be – olvasható a Fejér Vármegyei Főügyészség közleményében.

kettészakadt autó Dunaújvárosban, halálos közúti baleset
A vádlott autója kettészakadt az ütközés következtében. Fotó: Magyarország Ügyészsége

Dacára az 50 kilométer/órás sebességkorlátnak, a vádlott mintegy 120-133 kilométer/órás sebességgel hajtott este Dunaújvároson keresztül. Az egyik kanyar előtt sem volt hajlandó lassítani, azt viszont így nem tudta bevenni. Elveszítette az uralmát a száguldó gépjármű felett, amely az útról lesodródva egy lámpaoszlopnak csapódott. Az ütközés következtében az autó kettészakadt, két utasa pedig kizuhanva olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. A sofőr és harmadik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszták a történteket.

Az ügyben lefolytatott szakértői vizsgálat szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlott betartja a sebességkorlátozást. Emellett a véréből amfetamint mutattak ki, ami azt jelenti, hogy mielőtt beült volna a kocsiba, kábítószert fogyasztott. Azt viszont nem lehet minden kétséget kizáróan igazolni, hogy a baleset időpontjában is kábítószer befolyása alatt állt volna. A Székesfehérvári Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a férfivel szemben. Büntetőjogi felelősségéről a Dunaújvárosi Járásbíróság dönt majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!