Szabadnapos rendőr mentett életet Székesfehérváron

Időben megkezdte az újraélesztést, ennek köszönheti a nő az életét.

Lakner László rendőrhadnagy Székesfehérváron autózva egy mozgássérült férfire figyelt fel, akinek a lábánál egy mozdulatlan idős nő feküdt. A nyomozó azonnal felismerte, hogy itt gyors segítségre van szükség – írta meg Facebook oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

A férfi kétségbeesetten mesélte a hadnagynak, hogy a nő pár perccel korábban esett össze, de ő állapota miatt képtelen volt segíteni rajta. A nyomozó ekkor egy járókelőt kért meg arra, hogy hívja a mentőket, miközben ő a nő mellé térdelt, és ellenőrizte az állapotát. Az asszony nem reagált, a mellkasa mozdulatlan volt. Azonnal stabil oldalfekvésbe helyezte, szabaddá tette a légutakat, és folyamatosan tájékoztatta a mentőket a helyzetről, de a légzés nem tért vissza. Pontosan követve a mentőszolgálat iránymutatásait ekkor megkezdte a mellkaskompressziót, amit a mentők a helyszínre érve szakszerűen folytattak, így 10-15 perc elteltével a nő szíve újraindult, légzése visszatért. A nyomozó gyors és határozott fellépése kulcsfontosságú volt a nő megmentésében.

Bármikor alakulhat úgy, hogy neked kell lépned, ilyenkor nincs idő hezitálni. Az újraélesztés lépései lépésről lépésre – VIDEÓ.

Kiemelt kép: Országos Mentőszolgálat (OMSZ)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!