Pár percre sem hagyhatjuk az autóban a kutyánkat?

A nyári hőségben már 10 perc is elegendő ahhoz, hogy a tűző napon parkoló autó belterében akár 70 Celsius-fokosra melegedjen a levegő.

Ismét egy sokakat érintő, fontos kérdéssel fordultak Dr. Bognár Lajos országos főállatorvoshoz. Egy levélíró arra volt kíváncsi, ugyan miért ne hagyhatnánk néhány percre az autóban a kutyánkat nyáron. A választ a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közösségi oldalán osztották meg .

autó, nyár, kutya
a felforrósodott járműben Néhány perc is életveszélyes állapotot okozhat. Fotó: Getty Images

Alulbecsüljük a veszélyt

A főállatorvos szerint röviden úgy lehetne válaszolni a fenti a kérdésre, hogy azért nem szabad nyáron még pár percre sem az autóban hagyni házi kedvencünket – vagy akár gyermekünket –, mert életveszélyes. „A klímaváltozással együtt járó, rendszeressé vált nyári hőség minden évben figyelmeztet minket arra, hogy a hőmérséklet emelkedése életünk minden területét érinti. Ezért is fontos, hogy körültekintően járjunk el, és autósként változtassunk megszokott rutinunkon, amikor a napok egyre melegebbé válnak” – fejtette ki.

A szakember rámutatott, hogy a kánikula idején még a nyitott térben vagy a szobában is rendkívül nehezen viseljük el a hőséget önmagunk folyamatos hűtése vagy légkondicionáló használata nélkül. A 30 Celsius-fokos melegben, a tűző napon parkoló autó esetében pedig már 10 perc is elég ahhoz, hogy a jármű szűk, zárt belsejében akár 70 fokig hevüljön a levegő. „Egy ilyen magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat rövid időn belül súlyos egészségkárosodást szenvedhet, de akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség, felelőtlenség” – hangsúlyozta Bognár Lajos.

A Nébih egyébként évek óta matricakampánnyal is igyekszik felhívni a figyelmet a felelős állattartói viselkedésre. Erről itt olvasható bővebb tájékoztatás .

A hasonló, állattartást vagy élelmiszer-biztonságot érintő kérdéseket továbbra is várják a komment@nebih.gov.hu e-mailcímre. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos válaszait pedig szerdánként teszik közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közösségi oldalán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!