Nagy veszélyre figyelmeztetnek a mentők és a vadászok

Az elmúlt hétvégén súlyos balesetet szenvedett egy motoros Pest megyében, amikor kiszaladt elé az útra egy őz. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet arra figyelmezteti a közlekedőket, hogy ezekben a hetekben fokozott óvatossággal vezessenek a hazai utakon.

A motoros férfi vasárnap gázolt őzet, majd hatalmasat esett az úton – írja keddi Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Több szemtanú is azonnal a segítségére sietett, illetve mentőt hívtak hozzá. A mentők perceken belül megérkeztek a helyszínre, és megkezdték a sérült emelt szintűn ellátását. Végül stabil állapotban tudták kórházba szállítani. Az eset kapcsán az OMSZ is arra figyelmeztet, hogy az Országos Magyar Vadászati Védegylet tájékoztatása szerint megkezdődött az őzek párzási időszaka.

európai őz
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ezért fokozott óvatosság javasolt a közutakon. Fotó: Getty Images

A vadászati szervezet július közepén adott ki ezzel kapcsolatban részletes közleményt. Mint írják, a párzási időszak augusztus közepéig tart. Az európai őz párzási viselkedése során az őzbakok kergetik a sutákat vagy a konkurenciaharc során egymást. Ilyenkor a szokásosnál aktívabbak, nagyobb területen mozognak – akár napközben is. Magyarországon mintegy 370 ezer egyed él, a faj elterjedtsége révén pedig az egész ország területén számítani kell őzek felbukkanására és az ezzel járó balesetveszélyre a közutakon.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara arra kéri a sofőröket, hogy tartsák be az alábbi tanácsokat.

  • Indokolt esetben (rossz látási viszonyok, rosszul belátható útszakasz) közlekedj lassabban a megengedett sebességnél!
  • Az őz nem jár egyedül: ha egy átszaladt előtted, még mindig ne gyorsíts, mert szinte biztosan másik is követi!
  • Amennyiben nem tudod elkerülni az ütközést, akkor vészfékezz és készüljünk fel rá, de semmiképp se rántsd félre a kormányt!
  • A vadveszélyt jelző közlekedési táblák ebben az időszakban nem nyújtanak elegendő támpontot, hiszen az őzek nem a megszokott rutinjuknak megfelelően mozognak a területen. Ne hagyatkozz tehát kizárólag a táblákra!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!