Rémisztő rolleres balesetet rögzített a kamera: újabb bizonyíték, hogy az e-roller nem játék

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt komolyabb sérülés kedden délelőtt Kiskunhalason, amikor egy e-rolleres a közlekedési szabályokat áthágva oldalról belerohant egy autóba.

„Szerintünk a rollerest az őrangyala mentette meg” – fogalmaz a Facebookra feltöltött videója mellett a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A hatóság csütörtökön kiadott közleménye szerint a térfigyelő kamera felvételén az látható, amint egy elektromos rollerrel közlekedő férfi útkereszteződéshez érve nem adta meg az elsőbbséget egy tőle jobbról érkező autósnak, és lassítás nélkül belerohant a személygépjárműbe.

„A balesetben szerencsére senki nem sérült meg – de ez nem a rolleresen múlt” – hangsúlyozza a rendőrségi közlemény. A fiatal férfivel szemben büntetőeljárás indult. A rendőrök gyanúja szerint bódult állapotban vezethette a rollert.

Egyre több a rolleres baleset

Mint azt korábban megírtuk, egyre több baleset történik az országban elektromos rollerek részvételével. A problémára a többi között a Bethesda Gyermekkórház is számos alkalommal felhívta a figyelmet. Szeptember végén a csorvási önkormányzat szintén az e-roller veszélyeire mutatott rá egy közleményben, miután rövid időn belül két súlyos baleset is történt a Békés megyei településen. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pedig nyáron arról számolt be, hogy idén jelentősen megemelkedett az elektromos rollerekkel kapcsolatos tűzesetek száma.




ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!