Metil-alkohol-mérgezés: 26-ra nőtt a halottak száma

Huszonhatra emelkedett a metil-alkohol-mérgezés következtében elhunytak száma Csehországban - jelentette szerdán a közszolgálati cseh hírtelevízió.

Bár Csehországban már majdnem két hete tilos a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok forgalmazása, naponta újabb mérgezési eseteket jegyeznek fel. A hatósági vizsgálatok szerint ugyanis a lakosság körében még legalább 15 ezer liter mérgezett alkohol található.

Petr Necas miniszterelnök - miután tárgyalt a szeszgyártók és forgalmazók szövetségeinek képviselőivel - azt mondta, hogy a kormány a jövőben egyebek között megszigorítja a metanol behozatalát Csehországba, illetve az sem kizárt, hogy adót vet ki rá. A metanol Csehországban, ahol nem gyártják, hanem importálják, eddig adómentes volt, ami vonzotta a nyerészkedőket.

Hogy miért veszélyes a metil-alkohol és hogyan öl, arról korábbi cikkünkben olvashat !Az utóbbi években a metanol behozatala nagyon megugrott. A feketepiac, amely a csehországi tömény szesz forgalmának mintegy 15-20 százalékát teszi ki, kihasználja azt is, hogy az utóbbi másfél évtizedben nagyon megugrott a tiszta szesz forgalmi adója.

Lehet mindenben metanol

A hivatalosan forgalmazott tömény szeszes italokban a metanol aránya csak néhány tized százalék lehet. A pancsolt alkoholban helyenként több mint 30-40 százaléknyi metanolt is találtak.

A metil-alkohol (metanol, faszesz, CH3OH) nagyon hasonló az etil-alkoholhoz - mely az alkoholos italokban található meg -, ugyanolyan sűrű, átlátszó folyadék. Ipari felhasználásban szélvédőfolyadékot gyártanak belőle és különféle oldószereket, illatszereket, fagyásgátlót, denaturált szeszt, illetve italok hamisítására is használják. Ez utóbbi azért veszélyes, mert a szervezet ugyanúgy próbálja lebontani, mint az etil-alkoholt, de ebben az esetben súlyosan mérgező anyagok keletkeznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!