Meglepő dolog segíthet az immunhiánnyal születetteken

Sikerült működő immunrendszert létrehozni olyan gyermekeknél, akik anélkül születtek. A rendkívüli eredményt egy génterápiával érték el, amelyhez hatástalanított HIV-vírust használtak a kutatók.

10 jel, ami veleszületett immunhiány-betegségre utal - részletek !

A kísérleti terápiát 50 csecsemőnél és kisgyermeknél alkalmazták, és az eredmények szerint kettő kivételével minden gyermeknek kialakult az egészséges immunrendszere - jelentették be kedden Los Angeles-i orvosok. "Vettünk valamit, ami egyébként halálos betegséget okozna, és a gyermekek többségénél egyetlen kezelés hatékonynak bizonyult" - közölte Donald Kohn, a Kaliforniai Egyetem (UCLA) Mattel Gyermekkórházának orvosa, a kutatás vezetője. Hozzátette: a kezelésen átesett gyerekek már iskolába járhatnak, és normális életet élhetnek, anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy egy fertőzés életveszélyes lehet számukra. Azon a két gyermeken, akinél nem vált be a génterápia, később sikeres csontvelő-átültetéssel tudtak segíteni. Az orvosok szerint hosszabb idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, meggyógyultak-e a gyerekek, eddig azonban úgy tűnik, hogy jól vannak.

génterápia immunhiány immunrendszer kisbaba csecsemő HIV-vírus
Génterápiával sikerült kezelni az immunhiánnyal született babákat. Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Kezelés nélkül csak 1-2 évet élhetnek

A gyermekek súlyos kombinált immunhiányos szindrómában (SCID) szenvedtek. A betegséget egy öröklött genetikai hiba okozza, emiatt a csontvelő nem képes egészséges vérsejteket előállítani, amelyek az immunrendszert alkotják. Kezelés nélkül a gyermekek gyakran csak egy-két évet élnek. A betegség a "buborékfiú-kór" néven vált ismertté egy texasi fiú miatt, aki 12 éven át élt egy műanyag buborékburokban, hogy elszigeteljék a baktériumoktól. Ma már "buborékbaba-kórként" emlegetik, mert a nagyjából 20 különböző génhiba, amely ehhez a betegséghez vezet, fiúkat és lányokat is érinthet. Egy genetikailag megfelelő testvértől származó csontvelő-átültetéssel gyógyítható a betegség, de a legtöbb gyermeknek nincs megfelelő donorja, és a kezelés kockázattal is jár. A texasi kisfiú egy ilyen átültetés után halt meg.

A génterápia jelentheti a tartós megoldást

A betegeket jelenleg hetente kétszer antibiotikummal és baktériumellenes antitestekkel kezelik, de ez nem jelent tartós megoldást. Az orvosok szerint a génterápia lehet az: eltávolítják a beteg vérsejtjeinek egy részét, egy hatástalanított HIV-vírus segítségével beillesztik a gyerekeknek szükséges gén egészséges változatát, és a sejteket infúzión keresztül visszaadják. Az UCLA kutatói által vezetett kutatás eredményeit a New England Journal of Medicine folyóiratban publikálták kedden, és az Amerikai Gén- és Sejtterápia Társaság online konferenciáján is bemutatták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!