-2° - +7°
Kettős front

Mit jelent HIV-pozitívnak lenni?

Hiába kiemelt kutatási téma világszerte, a HIV-vírus ellen még nem találtak gyógyszert, a már kialakult fertőzés nem szüntethető meg, csak a vírus szaporodása lassítható.

A '80-as évek első felében figyeltek fel az orvosok az Egyesült Államokban, hogy egyre több homoszexuális halt meg olyan ritka betegségekben (például a tüdőgyulladás egyik formája vagy a Kaposi-szarkóma), amik egyébként a teljesen leromlott immunrendszerű idősek halálát szokta okozni. A jelenség mögött álló okot AIDS-nek nevezték, ami a szerzett immunhiányos szindróma angol nevének rövidítése. Az is kiderült, hogy az AIDS-hez a HIV-fertőzés vezet.
A HIV (humán immunhiány, angolul human immunodeficiency vírus) működési módja ritka a többi vírushoz képest, lévén retrovírus. Szaporodása során a vírus hozzákapcsolódik a fehérvérsejtekhez, egyesül velük, összeolvadnak a vírus és a sejtek a határoló membránjai. A vírus ezután az RNS molekulában tárolt, a szaporodáshoz szükséges genetikai információt DNS-molekula formájába írja át, ami így be tud épülni a gazdasejt DNS örökítő anyagába. A vírus elkezdi a gazdasejttel legyártatni saját építőköveit, fehérjéit, végül ezek az alkotórészek vírussá állnak össze, és az elkészült érett vírusok kiszabadulnak a gazdasejtből, ami elpusztul.

A HIV-fertőzés az amerikai filmsztár, Charlie Sheen miatt került újra reflektorfénybe. Most derült ki ugyanis, hogy a fertőzött, ebben az esetben pedig sok embernek adhatta tovább a vírust. Az alkohol- és drogfüggősége miatt többször kezelt Sheen híres arról, hogy rendszeresen váltogatja partnereit, nem ritkán vesz részt orgiákon, így rengeteg emberrel lehetett szexuális kapcsolata. A gyanú szerint több tucat nőt fertőzhetett meg.

A színész az NBC Today című beszélgetős műsorban maga állt ki a nyilvánosság elé (megelőzve az ügyben 18 hónapja nyomozó The National Enquirer leleplező cikkét). Elmondta, hogy négy éve diagnosztizálták nál a HIV-vírust. Határozottan azt állította, hogy senkit nem fertőzhetett meg, mert amióta kiderült a betegség, senkivel nem létesített szexuális kapcsolatot azóta védekezés nélkül. Az elmúlt négy évben többen is megzsarolták, így több millió dollárt költött arra, hogy ne derüljön ki a betegsége.



Ez a folyamat magyarázza meg, miért nem sikerült hatékony gyógyszert találni a vírus kiirtására. A HIV elsődleges célpontjai ugyanis a T-sejtek, mindazok, amelyek CD4-es receptorokkal rendelkeznek. Az ilyen T-sejtek között a szokásos falósejtek mellett úgynevezett emlékező sejtek is találhatók.

Ezek az emlékező sejtek pedig sokszor évekig is inaktívak maradhatnak, mert egy olyan fertőzésre várnak, ami ellen eredetileg programozva vannak. Mivel azonban már maguk is HIV-fertőzött sejtek, amikor az eredeti programozás szerinti védelem érdekében szaporodni kezdnek, akkor a HIV termelése is elindul. A sejtek genetikai DNS-ébe már beépült HIV elemeket, az úgynevezett provírust ugyanis kimutatni sem lehet. Az ilyen látens fertőzés a teljes szervezetben jelen van.

A HIV elleni gyógyszerek lassítani tudják a vírus szaporodását, többek között a kész vírusok összeállításában részt vevő enzimek működésének blokkolásával. A kezeléssel megállítható a folyamat, ami a fertőződéstől a szerzett immunhiányos szindrómáig, az AIDS-ig vezet. Ehhez azonban gondosan összeállított gyógyszer (úgynevezett koktél) és nagyon pontos, fegyelmezett gyógyszerszedés szükséges.

A genetika fejlődésével a kutatások a HIV-vírust is célba vették, így folytak sikeres kísérletek, hogy genetikailag módosított T-sejtekkel csökkentették az vírusok mennyiségét a beteg szervezetben. A génterápia nagy előnye lehet, hogy kiválthatja a sok mellékhatást okozó gyógyszeres kezelést.

A HIV terjedése

A betegség T4-limfocitákban gazdag testnedvekkel - vér, nyál, ondó, hüvelyváladék - terjed. A vírusok ép hámrétegen nem tudnak keresztüljutni, de a legkisebb sérülés erre jó lehetőséget ad.

Elsősorban nemi úton terjedő betegségként ismerik, szexuális kapcsolat útján terjed. Bár kezdetben a homoszexuális férfiak betegségeként lett ismert, heteroszexuálisok között is terjed. Veszélyeztetettek az intravénás kábítószeresek, mert a közös tűvel is továbbadható a fertőzés. Korábban, az ilyen irányú szűrések bevezetése előtt többen megfertőződtek vérkészítménnyel, de a nem megfelelő védőfelszerelést használó egészségügyi dolgozók közül is sokan elkapták a vírust. Anyáról magzatra is terjedhet a betegség méhen belüli vagy szülés közbeni fertőzéssel.

A betegségtől való félelem miatt sokféle tévhit kering még ma is, de a vírust nem lehet elkapni például szúnyogcsípéssel, villa, kanál, kés vagy pohár közös használatával, HIV-pozitív személy megérintésével, átölelésével vagy megcsókolásával. A HIV nem terjed vizelettel, széklettel, hányadékkal vagy verítékkel és a nyálban is csak ritka esetben, nagyon csekély mennyiségben van jelen.

A HIV-fertőzés tünetei, lefolyása

Közvetlenül a fertőzés utáni időszakban nem jelentkezik semmilyen konkrét tünet. A HIV-fertőzés után 2-8 héttel esetleg influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek, láz, megduzzadt nyirokmirigyek, torokgyulladás, izomfájdalom, hasmenés, fáradékonyság vagy kiütések. Ezek azonban annyira általános tünetek, hogy utólag csak a betegek fele emlékszik rájuk.

A tünetek általában egy-két héten belül nyomtalanul elmúlnak. Ha egyáltalán jelentkeznek ezek a tünetek, akkor rendszerint nagyon enyhék, sokszor észrevehetetlenek.

Ekkor jön a következő fázis, a tünetmentes vírushordozás. Ebben az állapotban panaszt, megbetegedést nem okoz, viszont nagyon is fertőzőképes, így sokan tudtukon kívül adják tovább a fertőzést. Ebben a fázisban a fertőzöttség csak az antitestek vérből történő kimutatásával ("HIV-teszttel") igazolható.

A következő fázisban, a fertőződés után átlagosan nagyjából 5-7 évvel jelentkezik a tartós, egész szervre kiterjedő nyirokcsomó-megnagyobbodás. A jelenség legalább három hónapig tart, a megfelelő kezelés nélkül ezután 3-5 évvel alakul ki az AIDS.

A fertőzés és az AIDS kialakulása között átlagosan 10 év telik el. Az AIDS diagnózisának felállítása után öt éven belül valamennyi beteg meghal.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag