Kis híján felgyújtotta az erdőt, mert lódarazsakat látott egy fában

Egészen megdöbbentő tűzesetről számolt be a mintegy 60 ezer hektárnyi állami erdőterületet kezelő Nyírerdő Zrt. A Nyíregyháza melletti Sóstói-erdőben kapott lángra egy 120 éves tölgyfa.

A tüzet feltehetően egy jó szándékú természetjáró okozta, aki lódarazsakat talált a fa tövében. Mint azt a Nyírerdő Zrt. írja Facebook-oldalán, az egyébként tilalmi időszakban elkövetett tűzgyújtás helyett sokkal jobban tette volna, ha inkább értesíti a Nyíregyházi Erdészetet. Minden bizonnyal maga is hamar rájött erre, mert a gyufáját hátrahagyva gyorsan eltűnt a helyszínről. A füstöt egy másik erdőjáró vette észre, ő riasztotta a nyíregyházi tűzoltókat.

Mire a katasztrófavédelem egysége kiérkezett, a fa már mintegy két méter magasságban, belülről égett. Az oltás mellett így elkerülhetetlenné vált, hogy ki kelljen vágni. Lévén, hogy egy nagy méretű, erdei út és erdővédelmi kerítés mellett álló tölgyről volt szó, annak kivágását csak egy lakott-területi fakitermelő tudta megoldani. „Egy-két darázscsípést leszámítva személyi sérülés nem történt, és ami még hasonlóan fontos: az erdő sem kapott lángra” – fogalmaz bejegyzésében a Nyírerdő Zrt.

Tanulságként arra hívja fel a cég a figyelmet, hogy ha bármilyen rendellenességet észlelünk az erdőt járva, jelezzük azt az adott erdő kezelőjének. A mostani esetben nemcsak a tűzoltók, erdészek és a speciális fakitermelő munkáját lehetett volna megspórolni, de egy 120 éves tölgyfa is megmenekülhetett volna. Korábban beszámoltunk róla: a lódarázs a legnagyobb hazai darázsfajként igen agresszív, ha veszélyben érzi a fészkét, és akár életveszélyes mérgezést okozhat csípésével. A védekezést ezért feltétlenül rovarirtó szakemberre kell bízni.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!