Kiderült, mi okozta Vágó István halálát

Vágó István április 29-én hunyt el, tragikus hirtelenséggel. Az egykori kvízmester halálának pontos okát eddig nem lehetett tudni, most az özvegye árulta el, mi történt.

Vágó Judit, Vágó István özvegye elsőként a Kiskegyednek nyilatkozott férje haláláról.  

"Engem is cunamiként ért a halála. Pár napja vagyok csak összeszedettebb, az első napokban a saját testvéremmel sem tudtam beszélni, nem volt erőm. Jólesik látni, mennyien imádták és csak azt kívánom, hogy ezt ő odafentről lássa, hogy milyen megható megemlékezések vannak róla" - mondta a lapnak.

Vágó István
A műsorvezető 74 éves volt. Fotókredit: RTL Sajtóklub/ Ágota Csaba

Elmondta azt is, hogy a tragédia előtti este Vágó István hirtelen annyit mondott, hogy fáj valamije, majd összeesett, ekkor hívta ki a mentőket.

Mivel a műsorvezető több hete köhögött, ezért kardiológusnál, szív CT-n és tüdőszűrésen is jártak a közelmúltban, de minden eredmény negatív volt. 

Sokan azt gondolták, szívinfarktusban halt meg. Ha ez lett volna, és nem ment volna el a vizsgálatokra, akkor én abba beleőrültem volna. De nem ez történt, nem ez volt a baj. Nála egy hasi aorta robbant szét, már a kiérkező mentősök sem tudtak rajta segíteni. Most csak azt bánom, hogy miért nem vittem el egy hasi ultrahangra is, de soha nem fájt a hasa és eszembe se jutott ilyesmi. És egyébként azt mondják az orvos barátaink: ha ez meg is lett volna, akkor sem biztos, hogy láttak volna valamit, sőt, ha éppen műtőasztalon feküdt volna, akkor sem tudták volna megmenteni"  

Egy szűk, családi körű búcsúztató mellett egy nyilvánosat is fognak tartani május 18-án, csütörtökön 17 órától a Szent István parkban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!