Kanyaró: vizsgálják az egészségügyiseket

Nincs veszély az országban, Magyarországon nem fog kanyarójárvány kialakulni - mondta el dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az eseményen bejelentették, szerda reggel 8 órától feloldották az országos tisztifőorvos által a kanyarós megbetegedések miatt március 4-én elrendelt betegfelvételi zárlatot a makói kórházban. Dr. Szabó Enikő hangsúlyozta, kizárólag a Csongrád megyei egészségügyi intézményben alakult ki egy kisebb helyi járvány, amely összesen 15 embert, többségében egészségügyi dolgozókat érintett.

A kanyaró gyanúja március eleje óta a múlt hét végéig 54 esetben vetődött fel. Jelenleg is laboratóriumban vizsgálnak 39 esetet, az igazolt megbetegedések száma 15, továbbá három olyan személy van, akinél már kizárták a kanyaró lehetőségét.

A helyettes országos tisztifőorvos leszögezte, a szükséges járványügyi intézkedéseket megtették, így a megyei hivatalok azonnal jelentik, ha gyanús megbetegedés fordul elő valahol az országban, valamint a kivizsgálások szigorú felügyeletét is elrendelték. Csongrád megyébe összesen 800 oltóanyagot juttattak el, ebből körülbelül 500-at fel is használtak.

Magyarországon megfelelő az oltásbiztonság
Magyarországon megfelelő az oltásbiztonság

"Nincs veszély az országban, úgy látjuk, Magyarországon kanyarójárvány nem fog kialakulni" - fogalmazott dr. Szabó Enikő a sajtótájékoztatón. Hozzátette azonban, hogy Magyarország szomszédos országaiban jelenleg is előfordulnak megbetegedések, járványok, ezért megeshet, hogy valaki behurcolja a fertőzést. Ezért is erősítették meg a figyelőrendszert.

Kijelentette, akik nem utaznak kanyaró által érintett területekre, nem érintettek és nem kell izgulniuk. Akinek pedig valamilyen oknál fogva mégis szüksége lenne oltásra, azt a háziorvosa receptre felírhatja, a gyógyszertárak pedig megrendeléssel 1-2 napon belül biztosítani tudják a vakcinát az azt igénylők részére. A helyettes országos tisztifőorvos kifejezetten arra kérte a patikákat, ne halmozzanak fel feleslegesen készleteket, hogy szükség esetén az országban bárhol rövid időn belül elérhető legyen az oltóanyag.

Az érintett egészségügyi dolgozók részére szerdától szeroepidemiológiai vizsgálatot biztosít az Országos Epidemiológiai Központ, az első vérminták már meg is érkeztek. Amennyiben valakinél azt állapítják meg, hogy nincs meg a megfelelő védettsége, a központ által felépített kockázati sorrendnek megfelelően megkaphatja a védőoltást. Dr. Szabó Enikő szerint elegendő oltóanyag áll rendelkezésre e célra.

Amióta minden egyes gyermek számára kötelező a morbilli elleni védőoltás, ez a betegség is szinte teljesen eltűnt a magyar családok hétköznapjaiból. Hasonlóan a fejlett országokhoz, ahol a védőoltás elterjedt, csak elszórt kanyarós esetekkel lehet találkozni. A kanyaróról részletesen Betegségek A-Z rovatunkban olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!