Idén már 10 ember fulladt a Balatonba

A fiatalabbak általában a nem megfelelő úszási képességeik miatt kerülnek bajba a Balatonban.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóosztálya a Népszava kérdésére azt válaszolta, hogy idén augusztus 15-ig tíz ember fulladt a Balatonba, közük 8-an a nyári hónapokban. Ez minimális csökkenést jelent az elmúlt évekhez képest.

Balaton
Fotó: Getty Images

Az ORFK kitért arra is, hogy míg tavaly a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 169 esetben 334 főt mentett ki, idén eddig 159 alkalommal 293-at. Ennél azonban a balatoni mentések száma jóval magasabb, hiszen sokszor nem a vízirendőrök, hanem a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársai kapják a riasztást, vagy ők érnek előbb a helyszínre.

A VMSZ idei összesítést még nem tudott közölni, ám tavaly 2914 bajba jutottak láttak el, emellett 373 mélyvízi, emelt szintű bevetésük volt 2023-ban. 

Az ORFK adatai szerint az idei nyár eddigi „vízbefulladásszerű” eseményeinek jellemzője, hogy egy kivételtől eltekintve férfiak fulladtak vízbe. Az 55-85 év közötti áldozatok halálában alapbetegségek miatti rosszullétek, eszméletvesztések is szerepet játszottak. A fiatal, 21-37 év közötti áldozatok pedig megfelelő úszási képességek nélkül kerültek veszélyhelyzetbe fürdés vagy SUP, vízibicikli, gumimatrac használatakor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!