Úszásoktatáson kellett újraéleszteni egy háromévest – Édesapja szerint nem tudni, mennyi ideig volt víz alatt

Kis híján tragédia történt a Kőbánya Sport Club (KSC) úszásoktatásán, amikor egy 3 éves fiú elmerült a medencében.

Mint azt megírtuk, az eset még november közepén történt. Az Országos Mentőszolgálat akkori közlése szerint a kisfiú oktatója azonnal a gyermek segítségére sietett, amikor észrevette, hogy elmerült a vízben. Kiemelték a medencéből, mentőt hívtak, majd a mentésirányító utasításait követve megvizsgálták a fiút, aki addigra már nem lélegzett. Elkezdték az alapszintű újraélesztést, ami sikerre is vezetett. A kisfiú nagy mennyiségű vizet köhögött fel, majd sírni kezdett. A mentők stabil állapotban szállították kórházba.

Nem tudni, mennyi ideig volt víz alatt

A hároméves gyermek édesapja most a 444-nek nyilatkozva árult el újabb részleteket a történtekről. Elmondta, négy gyerek van a családban, mindannyian járnak úszni, a legidősebb már versenyszerűen űzi a sportot. A legkisebb fiút idén szeptemberben íratták be úszásoktatásra, amelyen hatéves nővérével közösen vett részt. A tanmedence 110 centiméter mély, a kisfiú 90 centiméter magas. Az említett napon 6-8 kisebb és legalább ugyanannyi nagyobb gyermeknek tartottak foglalkozást a KSC oktatói.

A szülők az úszásoktatás alatt nem lehetnek bent a medencéknél. A folyosón kell várakozniuk, és csak az utolsó 5 percre mehetnek be: ilyenkor a gyerekek általában már csak játszani szoktak. Aznap viszont az édesapa arra lépett be, hogy a medence mellett nagy kavarodás alakult ki. Rögtön érezte, hogy baj történt, és ösztönösen a gyerekeit kezdte keresni a szemével. Hatéves lányát rögtön meg is találta, kisfiát viszont nem. Odarohant a medence széléhez, ahol a gyermek a földön fekve sírt és üveges tekintettel a plafont bámulta.

Az apa törölközőt tett a fiú feje alá, aki ekkor, majd később több alkalommal is vizet hányt. Már a mentőautóban ültek, amikor az úszómester arra kérte a szülőt, hogy írja alá a baleseti jegyzőkönyvet. Ő azonban erre nem volt hajlandó, mert nem volt olyan állapotban, hogy aláírjon bármit is. A baleseti jegyzőkönyv később már nem került elő. Az apa a mentősöktől hallotta először, hogy fiát újra kellett éleszteni. Később a kórházban az edzők azt mondták neki, nem tudják, pontosan mennyi időt lehetett víz alatt a gyerek. Valószínűleg mindketten háttal lehettek, amikor elmerült. A keringés- és légzésleállásról a szülők az orvosoktól értesültek. Gyermekük orvosi kartonja szerint 15 másodpercet volt víz alatt, de a szülők szerint ez csupán becslés.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!