Hány órát tévézik egy nap? Maximum ennyit lehetne!

Ha valaki naponta három vagy több órát tévézik, megduplázza annak az esélyét, hogy idő előtt hal meg. Az ok az ülő életmód káros hatásaiban keresendő - állítják spanyol kutatók.

A legtöbb ember számára ismerős a kép: egy hosszú nap után egyszerűen lerogyunk a tévé elé, és csak akkor állunk fel, ha lefekvésre kerül a sor. A szakemberek szerint a sok tévézés egyértelműen káros, spanyol kutatók pedig most azt is meghatározták, mennyi a maximum, amit érdemes a képernyő előtt tölteni.

Dr. Miguel Martinez-Gonzalez és csapata, a navarrai egyetem kutatói 13.284, egészséges, de többnyire ülő életmódot folytató spanyol diplomás adatait elemezték. A vizsgált alanyok átlagéletkora 37 év volt, és nagyjából nyolc évig követték őket. Ez idő alatt 97 haláleset fordult elő, melyek közül 19-et lehetett kardiovaszkuláris okokra visszavezetni, 46-an hunytak el rákban, 32-en pedig más ok miatt vesztették az életüket.

Kiderült, hogy akik naponta legalább 3 órát tévéztek, megkétszerezték annak az esélyét, hogy idő előtt halnak meg - halálokra való tekintet nélkül. Ez a megállapítás még akkor is igaznak bizonyult, ha más, a korai halálozás esélyét növelő tényezőket is figyelembe vettek.

A korai halál oka lehet a túl sok tévézés (Fotó: Europress)

A kutatók szerint ez azonban csak azokat érinti, akik televíziót néznek. A sok autóvezetés és a számítógépezés, illetve a korai halálozás között nem találtak összefüggéseket (annak ellenére, hogy ezek is az ülő életmód kritériumai közé tartoznak).

"Ahogy egyre öregebbek leszünk, egyre inkább jellemző lesz ránk az ülő életmód, növelni a fizikai aktivitással töltött időt és csökkenteni azt, amíg tévéznek, napi maximum egy-két órára."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!