Csernobil: három ember mentette meg Európát

1986. április 26-án, éjjel egy óra 23 perckor felrobbant a csernobili atomerőmű: az így keletkező tűz három napig tartott, rengeteg szennyeződés, radioaktív anyag jutott a levegőbe.

Mint az katasztrófának . Az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés is megjelent az atomerőműnél: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélén állt. A reaktorban agyag, homok és bór gyűlt össze, így próbálták megfékezni a tüzet. Ám az eredmény lávaszerű anyag lett, felgyűlt a reaktormag körül, amely lassan átégette volna magát, elérve az alatta található vizet. Ha odáig eljutott volna, a keletkező gőz, tömeges robbanások, az abból keletkező radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna.

A radioaktív sugárzás azért veszélyes, mert megváltoztathatja az emberek, állatok, növények szervezetében a molekulákat és erősen reaktív molekulákat hozhat létre. Az örökítőanyagot is érinti a változás, aminek rákbetegség lehet a következménye. (Normál körülmények között is keletkezhetnek úgynevezett erősen reaktív molekulák, de kisebb mennyiségben, így a test ezeket antioxidánsokkal képes kontroll alatt tartani.) Az egyetlen mód, hogy megszabaduljanak ettől a víztől, az volt, ha kinyitják a kapukat, leeresztik a medencét. Ezt viszont csak úgy lehetett megoldani, hogy valaki alámerül az erősen radioaktív és szennyezett vízbe. Három férfi jelentkezett, az atomerőmű két mérnöke, és egy csernobili munkás - tisztában voltak a veszélyekkel , mégis lemerültek egy alap búvárfelszereléssel. A merülés nélkül a későbbi jelentések szerint egyértelműen robbanás következett volna be. A búvárok két héttel később haltak meg egy moszkvai kórházban.

A világ eddigi legsúlyosabb nukleáris katasztrófájának még ma is komoly egészségügyi utóhatásai vannak Ukrajnában. A sugárszennyezés a második generációban, vagyis a katasztrófa túlélőinek gyermekeinél jelentős arányban okoz vérrákot, cukorbetegséget, törpenövést.