Csendháborítóhoz riasztották, életet mentett a rendőr

Csendháborítás miatt hívták ki a rendőrséget Bácsalmáson, az egyenruhásoknak azonban a helyszínre érve egy eszméletlen férfin kellett először segíteniük.

Még szeptember 20-án, a kora reggeli órákban érkezett a bejelentés a csendháborításról. Mint azt a Zsaru Magazin írja, a helyszínre Fekete Márk főtörzsőrmester, a Bácsalmási Rendőrőrs körzeti megbízottja vonult ki egy járőrtársával és egy rendőrtanulóval. Éppen elkezdtek intézkedni, amikor egy férfi rohant oda hozzájuk. „Elnézést, de ott fekszik a földön egy férfi, meghalt” – mondta.

Fekete azonnal az eszméletlen férfihez sietett, aki egy közeli dohánybolt ablakpárkánya előtt feküdt a földön. Mellette egy másik férfi ült, aki éppen a telefonján beszélt valakivel. Mint kiderült, a bajbajutott munkatársa volt: együtt vártak a fuvarra, amely elvitte volna őket a munkahelyükre. Ekkor azonban a férfi asztmás rohamot kapott, és hiába használta az inhalátorát, mégis előredőlt, majd eszméletét vesztve elterült.

„Ellenőriztem az öntudatlan férfi életfunkcióit, de nem volt pulzusa. Először oldalra fordítottam, hogy ha van valami a szájában, akkor az kijöjjön, majd elkezdtem a mellkaskompressziót” – fogalmazott a Zsaru Magazinnak Fekete. Hozzátette, a mentősök pár percen belül megérkeztek, majd átvették az újraélesztést. Fél órán át küzdöttek az életéért, mire visszaállt a keringése. Ezután kórházba szállították.

A cikk szerint Fekete Márk rendőri szolgálatán túl gépkocsivezetőként is dolgozik az orvosi ügyeleti ellátásban. Emellett azért sem érte váratlanul a helyzet, mert nem ez volt az első eset, amikor újra kellett élesztenie valakit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!