Trombózis után: mire figyeljünk?

A nyár sokak számára kedvelt időszak, legfőképpen a nyaralás miatt. Bár az üdülés alapvetően a gondtalan kikapcsolódásról szól, azoknak, akik átestek már trombózison, be kell tartaniuk néhány fontos előírást.

Mélyvénás trombózis (DVT)  esetén kisebb-nagyobb vérrögök keletkeznek a test mélyén lévő vénában, különösen a lábakban. Előfordulhat, hogy a DVT-nek nincsenek tünetei, de gyakran okoz fájdalmat, duzzanatot és livid elszíneződést az érintett részen. Kezelés nélkül fennáll a veszélye annak, hogy tüdőembólia alakul ki belőle, amelynek lényege, hogy a vérrög leszakad és a tüdőbe kerül – ez végzetes kimenetelű is lehet.

A vakáció különösen veszélyes időszak a DVT-t illetően, mivel a repülőgépen, buszon, autón vagy vonaton való hosszabb utazás növelheti a kockázatot. Ez főleg várandósság, túlsúly, trombofília, dohányzás esetén fontos, illetve, ha a közelmúltban műtéten estünk át, vagy kórelőzményünkben vérrögök szerepelnek. Ám nem csak a felsoroltak esetében kell figyelni, hiszen bárkinél, aki több mint 2-3 órát utazik, fennáll a vérrögképződés kockázata.

Így csökkenthetjük a rizikót

Tanulmányok kimutatták, hogy a kompressziós harisnya viselése utazás közben jelentősen csökkenti a DVT kockázatát, mivel segít serkenteni a keringést a mélyen fekvő vénákban. Szintén fontos, hogy hidratáltak maradjunk. Igyunk sok vizet, valamint kerüljük a koffeint és az alkoholt, mert mindkettő dehidratál, aminek következtében a vér pangani kezd az erekben.

Viseljünk laza, kényelmes ruhát az utazás során, és keljünk fel a helyünkről óránként, sétáljunk, tornáztassuk a lábainkat. Ha autóval utazunk, álljunk meg egy benzinkútnál vagy pihenőhelyen, és járkáljunk néhány percig. Ha nincs lehetőségünk felállni, akkor is tornáztassuk a lábainkat, körözzünk lábfejünkkel. Arra is figyeljünk, hogy ne keresztezzük a lábainkat, amíg ülünk, mert megakadályozzuk a vér megfelelő keringését.

trombózis, mélyvénás trombózis, nyaralás, utazás
Annak, aki már átesett trombózison, fokozottan figyelnie kell nyaraláskor. Fotó: Getty Images

Trombózis után bizonyos ideig véralvadásgátlót szükséges alkalmazni annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a PTS-t (poszttrombotikus szindróma) és a trombózis megismétlődését. Utazás előtt mindenképpen egyeztessünk orvosunkkal, főleg akkor, ha már nem szükséges szednünk a készítményt. Ilyenkor is, de általában a trombofiliás genetikai eltérésben szenvedő, ám aktuálisan kezelést nem igénylő betegnél az orvos elrendelheti prevenció gyanánt az LMWH injekció használatát, hogy a hosszú út miatt ne alakuljanak ki vérrögök. Ezért a visszaútra is magunkkal kell vinnünk az LMWH-t!

Prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája a hőség veszélyeire is felhívta a figyelmet. „A legmelegebb órákban (11-15 óra között) trombóziselőzmény nélkül sem tanácsos a napon tartózkodni, akkor meg főleg nem, ha volt már tapasztalatunk vérrögökkel. A hőség miatt ugyanis az erek kitágulnak, a vérkeringés lelassul, a vér pangani kezd (az olyan vénákban is, ahol lehet, hogy ott maradtak a károsodott vénabillentyűk) – ez pedig melegágya a trombózisnak. Éppen ezért lehetőleg tartózkodjunk hűvösebb helyen ilyenkor, sőt, a legjobb az lenne, ha a közvetlen napfénytől is kímélnénk a lábainkat.”

A nők többsége szereti a magassarkú szandálokat, ám trombózis után inkább laposabb darabokat érdemes viselni, vagy úgynevezett gördülő talpú cipőket, amelyek segítik az izompumpát. Ami a wellnesst illeti: friss trombózis után fél évvel lehet először szaunázni, fürdőzés esetén pedig a víz hőmérséklete ne haladja meg a 35 Celsius-fokot! Arra is figyeljünk, hogy maximum 30-35 percet tartózkodjunk a medencében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!