8 ok, amiért ne hordjunk magassarkút

Vajon hány magassarkú lapul egy átlagos nő cipősszekrényében? És vajon melyik lábbelit részesítjük előnyben a rohanós hétköznapokon? A kis piros bőr tűsarkút, vagy a fekete balerinát? Ha jót akarunk a lábunknak és a gerincünknek, akkor az utóbbit érdemes választanunk. Azért az Operában megengedhetjük magunknak a kényelmetlen, ám csinosabb darabokat.

A magassarkú cipők végigkísérték az emberiség történelmét. Először gyakorlati okokból kezdték viselni - ráadásul férfiak: az ókori Egyiptomban a hentesek vették fel, hogy a padlón folyó vérbe ne kelljen belelépniük. A görögöknél és a rómaiaknál aztán már nőkön lehetett látni, de kifejezetten csak prostituáltakon, akik ezzel különböztették meg magukat a többi asszonytól és lánytól. Volt olyan, hogy a hatalmat szimbolizálta: erre elsősorban az egykori Perzsa és Oszmán Birodalom szolgál példaként.

A középkori Velencében is azok a hölgyek hordták, akik ki akartak tűnni a többiek közül: a kurtizánok jellegzetes viselete volt. De legendás a gésák magas talpú fapapucsa is, amelybe úgy kellett beleerőszakolni a lábukat. Sőt, rengeteg riasztó történet és kép kering arról, hogyan deformálódtak el benne a lábujjaik és a talpuk. Az urak is újra és újra rászoktak: XIV. Lajos, a Napkirály udvarában például az arisztokrata férfiak is magassarkúban tipegtek. A tűsarok már a 20. század találmánya: 1955-ben tervezték meg az első darabot, és innentől nincs megállás: a magassarkú karrierje töretlen egészen a 21. századig.

Ezért ilyen kényelmetlen

Pedig olyan kényelmetlen, és úgy tud fájni benne a lábunk! De vajon miért is? Ennek a megértéséhez szükség van némi anatómiai ismeretre. Járás közben a talp három ponton támaszkodik: a sarokcsonton, valamint az első és az ötödik lábközépcsonton. Utóbbi kettő között húzódik a harántboltozat. Létezik ezen kívül belső hosszanti és külső hosszanti boltozat is, amelyeket az izmok és a szalagok tartanak. Ha azonban a lábat nem a szokásos módon veszik igénybe járás közben, felborul a talp izom-ínszalag egyensúlya, és a harántboltozat megsüllyedhet. Márpedig magassarkú viselésekor ez történik. A testsúlyunk ilyenkor gyakorlatilag a lábujjakra nehezedik ahelyett, hogy szétoszlana az egész talpon.

Nemcsak kényelmetlen a magassarkú, de komoly panaszokat is kiválthat. Fotó: 123rf
Nemcsak kényelmetlen a magassarkú, de komoly panaszokat is kiválthat. Fotó: 123rf

Mik a következmények?

Fejfájás

Ha a talpak ízületei nem működnek rendesen a magassarkú viselése miatt, a test többi részére, például a bokára, térdre, medencére, gerincoszlopra és a nyakra jut nagyobb terhelés. Ha pedig a nyaki izmok megmerevednek, és az ott futó idegek nyomás alá kerülnek, krónikus fejfájás is kialakulhat.

Visszértágulat

Az elhasznált vért a testi sejtek felől a szív és a tüdő felé a vénák szállítják. Ez azonban nehéz munka, hiszen a láb ereiben a gravitáció irányával ellentétesen kell áramoltatni a folyadékot. Ebben segít a vénákat körülvevő izmok pumpáló mozgása, amely magassarkúban nem működik megfelelően, ezért hozzájárul a visszerek kialakulásához.

Kalapácsujj, bütyök

Ha magassarkúban járunk, a talpon az első és az ötödik lábközépcsont helyett a második- harmadik-negyedikre terhelődik a súly, a lábujjak ezért meghajolva kapaszkodnak. Ahol a kiemelkedő csontok a cipővel súrlódnak, bőrkeményedések jelenhetnek meg, alattuk pedig gyakran begyullad a csonthártya. Ez az úgynevezett kalapácsujj. Közben a megrövidült izmok más szögben, kifelé húzzák a nagylábujjat, melynek deformitása a rendkívül fájdalmas bütyök.

Benőtt köröm

Főleg zárt magas sarkú cipő okozza. Nemcsak csúnya, de veszélyes is, mert a benőtt körmök könnyen elfertőződnek.

Az Achilles-ín megrövidülése

A görög mitológia sérthetetlen, pontosabban csak egy ponton sérülékeny harcosáról elnevezett testrész a vádlit alkotó három izmot rögzíti a sarokcsont hátsó részéhez. A magassarkú azonban ezt a feladatot is módosítja, és hosszútávú viselésekor rögzülhet a rövidült, rendkívül fájdalmas állapot.

Bokaficam, bokatörés

Ez nem törvényszerű velejárója a magas sarkaknak, de bizony gyakrabban megesik, hogy megbotlunk, és elveszítjük az egyensúlyunkat. A bokaficam és a törés kockázata tehát jóval nagyobb, mint lapos sarkú cipőben.

Térdízületi károsodás

Ha magassarkúban sokáig kell állni, a comb egyes izmainak sokkal nagyobb munkát kell kifejteniük. Ennek hatására pedig az izmot a térdhez és a lábszárhoz kapcsoló térdkalács-ín jobban megfeszül. Ez a fajta feszülés és nyomás a térdben ízületi károsodáshoz vezethet.

Derékfájdalom

Az, hogy a láb kisebb felületen érintkezik a talajjal, a hátunktól is egyfajta korrekciós tartást követel meg. Ilyenkor a gerinc hátrafeszül, az alsó részének íve pedig kidomborodik. Ebben a pózban a deréktájékon gyakrabban fordulnak elő idegbecsípődések, ráadásul az izmok is merevek lesznek, ami ugyancsak derékfájdalomhoz vezet.

Miért hordjuk akkor mégis?

Hosszan lehetne ecsetelni erre a kérdésre a választ. Például mert elegánsabb a magassarkúban a mozgás, optikailag megnyújtja a lábat, és kicsinyíti a lábfejet, a nők vonzóbbnak, stílusosabbnak érzik magukat benne. Ezeket az érveket azonban kiválóan besűríthetjük egybe, amellyel - lássuk be-kevesen vitatkoznának: mert olyan nagyon szép.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.