Strandszezon, fertőzések: mielőtt megmártózunk, zuhanyozzunk!

Miért fontos, hogy strandon az úszás előtt zuhanyozzunk?

Sok szülő nem ismeri a vízi fertőzések kockázatát a nyilvános uszodákban és strandokon, és kevesen ismerik fel, hogy az úszás előtti zuhanyzással jelentős mértékben meg lehet előzni ezeket a betegségeket.

A szennyezett víz lenyelése, belélegzése vagy a vele való egyéb érintkezés okozta vízi fertőzések sok száz embert érintenek évente. Az ilyen fertőzéses megbetegedések terjedésében jelentős szerepet játszanak a nyilvános uszodák és strandok, ennek ellenére kevés szülő tanítja meg gyermekét a szükséges óvintézkedések betartására - derül ki a Michigani Egyetem gyermekkórháza által végzett közvélemény-kutatásból.

A felmérés során 865 öt-tizenkét év közötti gyermekeket nevelő szülőt kérdeztek meg a témában. Arra kérdésre, hogy kinek a felelőssége a fertőzések megelőzése, a szülők 28 százaléka azt válaszolta, hogy kizárólag a strand személyzetéé. A szülők többsége pedig nem vette figyelembe az uszodák felhívását a higiéniai okokból szükséges úszás előtti zuhanyzásra.

Az úszás előtti zuhanyzás pedig nem csak a kórokozók visszaszorítására alkalmas. Egy 2010-es tanulmány kimutatta, hogy amikor a fürdőzők nitrogéndús kozmetikumai és naptejei az uszodavíz fertőtlenítő szereivel keverednek, a készítmények kémiailag módosulnak, és mérgezőbb anyagokká válhatnak.

A kutatók szerint valóban az üzemeltetők felelőssége a víz megfelelő fertőtlenítése, de a fertőtlenítés csak eddig terjed. Bár a klór a vízi fertőzéseket okozó kórokozók többségét egy órán belül elpusztítja, a hasgörcsöt, hasmenést és hányingert kiváltó cryptosporidiosis például akár napokig is képes túlélni még a megfelelően fertőtlenített vízben is.

A szakemberek szerint a vízi fertőzések terjedésének legjobb módja a kórokozók vízbe jutásának megelőzése. Erre szolgál az úszás előtti alapos, szappanos zuhanyzás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!