Mennyi vért veszíthetünk?

A felnőtt emberi szervezetben nagyjából 4,5-5,5 liter vér van, átlagosan a testtömegünk 7-8 százalékát az ereinkben csörgedező vér teszi ki. De mennyi vért veszíthetünk anélkül, hogy abból komolyabb bajunk származna?

Több-kevesebb vért gyakran veszít az ember, de olyan mindennapos esetek, mint egy orrvérzés, meg sem kottyannak az egészséges szervezetnek. A vérkészletünk egyébként is regenerálódik, hiszen a szervezetünk folyamatosan termeli az új vérsejteket - írja az index.hu.

Ki lehet hazánkban véradó? Részletekért kattintson !

Nagyobb vérveszteségnél azonban már időbe telik az újratöltés, egy véradás után például jellemzően 4-6 hét után áll helyre a vérszintünk. Átlagosan 15 százalékos vérveszteség az, ami még különösebb mellékhatás nélkül belefér, bár szédülés már ilyenkor is jelentkezhet, ha ez a mennyiség gyorsan távozik a testből. 15-30 százalék közötti veszteség már jellemzően rosszulléttel és gyorsuló szívveréssel, vérnyomáseséssel jár. A szervezet ilyenkor elkezdi megválogatni, hova juttat az egyre kevesebb vérből, így a végtagokba kevesebb ér el, és a bőr is fakulni, hűlni kezd.

Mennyi vért veszíthetünk?
Mennyi vért veszíthetünk?

30-40 százaléknál mindez még tovább fokozódik, az ember egyre zavartabbá válik, és el is ájulhat. 40 százalék fölött a szív már egyre kevésbé bírja fenntartani a keringést, gyors beavatkozás nélkül a szervek elkezdenek leállni. 50 százalékos vérveszteségnél a keringés teljesen leáll, a szervezet nem jut oxigénhez, és ha nem kap azonnali életmentő segítséget, valószínű előbb a kóma, aztán a halál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és átmeneti időszakra. Helyenként szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet kora délután és késő este egyaránt 1 és 8 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!