Meglepő jel árulkodik a szadizmusról

Gyakrabban fordulnak elő pszichopata vagy szadista jellemvonások azok körében, akik feketén isszák a kávéjukat - mutatták ki osztrák kutatók.

Mi a különbség a szociopátia és a pszichopátia között? Részletek itt.

Korábbi tanulmányok is felfedeztek már kapcsolatot a legfőbb emberi jellemvonások és az egyes ízek iránti preferenciák között, így például az édes ízek kedvelését a barátságossággal és az érzelmi stabilitással, míg a keserű ízekét a durva erkölcsi értékítéletekkel és az agresszív gondolatokkal, illetve viselkedéssel hozták összefüggésbe. Az Innsbrucki Egyetem kutatóinak fókuszába ugyancsak a keserű íz került, feltételezve, hogy annak kedvelése az emberi lélek sötét oldalára hívhatja fel a figyelmet.

Meglepő dolgokat árulhat el a személyiségről, ha valaki feketén issza a kávét
Meglepő dolgokat árulhat el a személyiségről, ha valaki feketén issza a kávét

A vizsgálatok során két kísérlet eredményeit vetették össze, pontosabban két online kérdőív segítségével közel ezer felnőtt válaszadó ízpreferenciáiról gyűjtöttek adatokat, illetve a résztvevőkkel kitöltettek négy különböző személyiségtesztet is. Így derült fény a keserű íz és a rosszindulatú személyiségvonások kapcsolatára, különös tekintettel a szadizmusra és a pszichopátiára, továbbá az első kísérlet eredményei szerint e körbe tartozik a nárcizmus és a machiavellizmus is.

"Mindent egybevetve az eredmények arra utalnak, hogy az emberek személyisége annál sötétebb, minél jobban kedvelik a keserű ételeket és italokat" - írták a kutatók a 2016-ban az Appetite című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban . Hozzátették azonban, hogy egyrészt a kísérleteknek megvoltak a maguk korlátai, másrészt a témakör kutatása is még meglehetősen korai stádiumban jár, tehát az eredményeket érdemes egyelőre a helyükön kezelni. Önmagában attól például, hogy valaki kedveli a keserű italokat, még nem feltétlenül szadista vagy pszichopata.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!