Másodperceken múlhat az életünk

A becslések szerint évente 800 ezer ember kap szívrohamat az EU-ban és sajnálatosan csak körülbelül 8 százalékuk éli túl, a tragédiák jelentős része pedig azért történik, mert a mentő nem ér el időben a pácienshez.

Míg egy tízperces kiszállás elméletben nem hangzik soknak, az agyi leállás 4-6 perccel követheti a szívrohamot, úgyhogy gyakorlatilag minden egyes másodperc számít. Ezekben a helyzetekben segíthet az Alec Momont Ambulance Drone.

Szúrás, fájdalom a karokban és a mellkasban, émelygés, nyirkos és hideg bőr - a nőknél ezek mind a szívroham előrejelzői lehetnek. Ha ilyet tapasztal, azonnal orvoshoz kell fordulni. Tudjon meg többet , kattintson! A 96 km/h sebességgel repülő, defibrillátorral felszerelt készülék akár egy percen belül is elérheti célját. Hogy a bizonyos cél pontosan hol van, a drón számára úgy derül ki, hogy a páciens vagy segítője okostelefonjának GPS-jelét követi - és ha a helyszínen tényleg van segítő, a túlélési arány 80 százalékra ugorhat.

A drón jelenleg egy diplomaprojekt, de Alec Momont folytatni kívánja megvalósítását és reméli, hogy öt éven belül tényleg emberi életeket menthet. Jelenleg a készülék ugyanis 20 ezer dollár körüli áron mozog, így a megbízható, de jóval olcsóbb változat előállítása további technikai munkát igényel.

A szívroham is túlélhető, ha odaér  időben a mentő

Az életmentő drón ugyanakkor számos gyakorlati problémát is felvet: alagutakban vagy liftekben is történhetnek balesetek, ezeken a helyeken pedig gyakran nincsen térerő; ezekről a helyekről még egy mentőt is nehezebb felhívni . Ha ez nem lenne elég: az orvosi szolgálatnak arra is figyelnie kellene, hogy a drónok a nap minden pillanatában fel legyenek feltöltve, hogy ne az életmentési folyamat közben merüljenek le.

Mindemellett a drón propellerje is életveszélyt jelenthet, hiszen voltak már dróntulajdonosok, akiket saját repülő eszközük végzett ki, így ezen eszközöket - akár automatikus, akár manuális irányítás alatt vannak - olyan precízióval kell irányítani, hogy maga a berepülés ne okozzon még nagyobb problémát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!