Hidegebb volt a jégkorszak, mint korábban hitték

A legutolsó jégkorszak a korábban becsültnél is hidegebb lehetett, ami a globális felmelegedés szempontjából sem jó hír.

Az utolsó jégkorszak az eddig véltnél jóval hidegebb volt, a mai átlaghőmérsékletnél 6 Celsius-fokkal hűvösebb - olvasható svájci, német és amerikai kutatóknak a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányában. A szakértők munkájuk során ősi talajvizet elemeztek. Az abban oldott, kémiailag nyugalmi állapotban lévő nemesgázok elemzéséből kiderül, milyen hőmérsékletek uralkodtak, amikor a víz a talajba szivárgott. A vizsgálatot, amelyben az Eawag vízkutató intézet is részt vett, az amerikai Woods Hole Oceanográfiai Intézet munkatársa, Alan Seltzer vezette.

Éghajlattörténész: "fél évig nyár lesz" Az utóbbi években tapasztalt szélsőséges időjárás mögött az emberi tevékenység és a természetes klímafolyamatok együttes hatása áll. Éghajlattörténésszel próbáltuk megfejteni, hogy milyen időre számíthatunk a Kárpát-medencében úgy 30-40 év múlva. Kattintson a részletekért!

A globális felmelegedés szempontjából sem jó hír

A világ minden tájáról származó már meglévő adatokat vagy újonnan vett talajvízminták adatait elemezték ki szisztematikusan, világszintű sztenderdek alapján. Relatív kormeghatározási módszerekkel létrehoztak egy hőmérsékleti görbét: a legalacsonyabb értéke az utolsó jégkorszak, az utolsó glaciális maximum (LGM) csúcspontjának felel meg.

Hidegebb volt a jégkorszak, mint azt korábban gondolták. Fotó: Getty Images
Hidegebb volt a jégkorszak, mint azt korábban gondolták. Fotó: Getty Images

Eszerint a globális átlaghőmérséklet hat Celsius-fokkal alacsonyabb volt a mainál, tehát 14 Celsius-helyett 8 Celsius-fok volt. Eddig a tudósok úgy vélték, a hőmérséklet csak 3-5 Celsius-fokkal lehetett alacsonyabb. Az eredmények egybevágnak új, fosszilis tengeri planktonokon végzett értékelésekkel. Ezek abból indulnak ki, hogy a klíma érzékenyebb a légkörben lévő szén-dioxidra, mint ahogyan azt korábbi tanulmányok feltételezték.

Ez nem jó hír a jövőbeli globális felmelegedés szempontjából. A Föld ugyanis eszerint az eddigi becslésekhez képest erőteljesebben felmelegedhet - mondta Werner Aeschbach, a Heidelbergi Egyetem környezetfizikusa.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!