Ismeretlen jégkorszak nyomai kerültek elő

Évmilliókkal ezelőtti, egy eddig ismeretlen jégkorszak lehetőségét sugalló leletekre bukkantak a kutatók a skóciai Északnyugati-felföld térségében.

Az Aberdeeni Egyetem geológusai olyan nyomokat azonosítottak a Torridon környéki kőzetekben, amelyeket az olvadó jéghegyekről a tavakba hulló kavicsok okoztak. Ezek a kőzetek a Föld történetének egy viszonylag nyugodt időszakából származnak, amelyet "unalmas egymilliárdként" szoktak emlegetni. Ez a periódus 1800 millió évvel ezelőtt kezdődött és 800 millió éve ért véget.

jégkorszak, klímaváltozás, éghajlatváltozás, eljegesedés,
Az "unalmas egymilliárd" idején jég volt a Föld felszínén. Fotó: iStock

Jég borította a bolygót

Az ősi óceánok ennyit változtak - kattintson!

A bolygón több nagy eljegesedés is történt, ezek közül a legkorábbi ismert jégkorszak a több mint kétmilliárd évvel ezelőtti huroni eljegesedés volt. "Az úgynevezett unalmas egymilliárd idején a globális éghajlat mérsékelt és változatlan volt. Az egyedüli élőlények az óceánok algái voltak, a szárazföld kietlen pusztaság volt, és az oxigénszint mindössze 10 százaléka volt a mainak" - mondta Adrian Hartley, az egyetem munkatársa. "Egészen mostanáig nem találtak éghajlatváltozásról árulkodó bizonyítékot, ám a tanulmányunkból kiderült, hogy a Föld felszínén volt jég ebben az időszakban" - tette hozzá a szakember.

Egyre többet tudunk a Föld múltjáról

A tóba hullott anyagból, illetve a tóban és környékén elő állat- és növénymaradványokból évente néhány centiméternyi iszap keletkezik, amely - ahogy rakódnak rá az újabb és újabb rétegek - egyre inkább összetömörödik. Ezt az iszapot vizsgálja most egy magyar kutatócsoport. Ahogy már korábban megírtuk , az ELTE kutatói arra keresik a választ a Fogarasi-havasokban, hogy miként jelzi a klímaciklusok váltakozását az iszapban egykor élt fajok száma. Egy tómeder ősi iszaprétegei ugyanis pontos történeti lenyomatai a múltnak.

Ma nagyon gyorsan változik a vizsgált fajok összetétele, ami felmelegedésre utal. Ezt mi szinte észre sem vesszük, hiszen ugyanannyi szúnyog röpköd a tó környékén, csak éppen egy alig megkülönböztethető másik faj vette át az uralmat - magyarázta Magyari Enikő, a kutatócsoport vezetője. Mint mondta, ilyen gyors klímaváltozás a jégkorszak végi nagy felolvadás idején fordult elő először, majd az utóbbi tízezer évben többször is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!