Gyógyszerek, melyek túlsúlyt okozhatnak

A túlsúly ma már népbetegség Európában, rengetegen küzdenek kisebb-nagyobb sikerrel azért, hogy megszabaduljanak a súlyfeleslegtől. Az elhízásban azonban számos dolog szerepet játszhat, például vannak olyan gyógyszerek, amelyek ugyan hatékonyak az aktuális betegséggel szemben, de mellékhatásként a testtömeg szabályozásába is "beleszólnak".

Nemcsak a vércukorszint-csökkentő antidiabetikus gyógyszerek vagy az érzelmi és mentális zavarok kezelésére használt pszichofarmakonok, de például a kortizonkészítmények is okozhatnak súlynövekedést. Ennek oka, hogy a testtömeg szabályozásában számos neurotranszmitter és hormon vesz részt, amelyekre a fent említett gyógyszerek is hatással vannak, így akaratlanul is éhségérzet alakulhat ki, de még úgy is hízáshoz vezethet, ha nem is eszünk semmit.

Mivel minden ember másképp reagál ezekre a készítményekre, érdemes az orvossal konzultálni róla, mielőtt felírja. A konkrét betegség leküzdése persze fontosabb, így ha már felírta, nem szabad abbahagyni a szedését azért, csak mert mellékhatásként láthatóan feljött ránk pár kiló, inkább újabb orvosi konzultáció után ellensúlyozzuk az adagolás szabályozásával, esetleg új gyógyszer felíratásával és persze egészséges táplálkozással.

Vannak olyan gyógyszerek, amelyek hatékonyak az aktuális betegséggel szemben, de mellékhatásként hízást okoznak
Vannak olyan gyógyszerek, amelyek hatékonyak az aktuális betegséggel szemben, de mellékhatásként hízást okoznak

Cukorbetegség

Az inzulin és a cukorbetegségre felírt tabletták gondoskodnak a sejtek jobb cukorfelvételéről. Ha a vércukorszint csökken, éhség- és szomjúságérzet alakulhat ki, ami kalóriabevitelre késztet, így a testtömeg nőhet, ami akár öt-tíz kilót is jelenthet. Orvossal konzultálva ilyen esetben is válthatunk egy másik készítményre, például az inzulinnal kombinálható, és szintén a cukorbetegséget gyógyító hatóanyag, a metforminra, ami alig befolyásolja a testsúlyt, és csökkenti az étvágyat.

A hízás legvalószínűbb oka a mozgáshiány és a nem megfelelő étrend. Ettől függetlenül azonban előfordulhat, hogy más tényezők is szerepet játszhatnak a súlygyarapodásban. Lássuk, hogy a gyógyszer-mellékhatásokon kívül mi okozhat még váratlan súlygyarapodást!

Béta-blokkolók

A magas vérnyomás enyhítésére gyártott készítmények csökkentik az anyagcserét, azaz korlátozzák a zsírégetést és fáradtságot okoznak, a lecsökkent aktivitás pedig néhány kiló pluszban jelentkezik a csípő környékén. Hacsak szívbetegség nem indokolja a szedését, érdemes orvoshoz fordulni valamilyen alternatíváért, például vérnyomáscsökkentő ( ACE-gátlók ) vagy vízhajtó (diuretikumok) gyógyszerekért. Azonban szívinfarktus után vagy koszorúér-betegség esetén továbbra is a béta-blokkolók a legjobbak.

Antidepresszánsok

A pszichotróp gyógyszerek (pl. neuroleptikumok vagy antidepresszánsok) szintén befolyásolják az anyagcserét, és növelik az étvágyat, de hogy mennyire, az függ a gyógyszer szedésének mennyiségétől és hatóanyagától. A hagyományos neuroleptikumoknál például kisebb az elhízás veszélye, mint az új, ún. atípusos antipszichotikumoknál, mint az olanzapin, a klozapin vagy a tioridazin. Ezek a gyógyszerek ugyanakkor idős korban azért is nagyon jók, mert mellékhatásként ritkábban lépnek fel nem kezelhető mozgási rendellenességek.

Az antidepresszánsok közül a legkorábban kifejlesztett ún. MAO-gátlók (monoaminoxidáz-gátlók) csak ritkán eredményeznek túlsúlyt, míg a triciklusos antidepresszánsok inkább növelik az étvágyat, akárcsak a szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI) és a lítium.

Kortizontartalmú gyógyszerek

Különösen a reumás betegségek, az asztma és a Crohn-betegség kezelésénél hatékonyak, de lassítják az anyagcserét, visszafogják a zsír- és cukorégetést. Elsősorban a nyak, a váll és az arc a hízás szempontjából veszélyeztetett területek. Aki tablettát szed, annak mindenképpen kell súlygyarapodással számolnia, ezért aki megteheti, gyakran inkább spray (asztma) vagy kenőcs (bőrbetegségek) formájában alkalmazza, és csak egy adott testfelületen.

Migrén elleni gyógyszerek

A pizotifen nevű hatóanyagnak például étvágygerjesztő hatása van, annyira, hogy tabletta formájában étvágyserkentőként is használják a gyógyászatban. Testsúlynövelő lehet még a flunarizin és a cinnarizin is.

Hormonok

Az ösztrogén és a progeszteron csak nagyobb adagban okoznak elhízást, de az ösztrogéntartalmú tabletták a szövetekben kifejtett vízvisszatartó hatásuk miatt enyhe súlygyarapodáshoz vezethetnek. Igaz ez a fogamzásgátló és hormonpótló szerekre is, de ha a dózis alacsony mard, a mellékhatás is elenyésző.

Forrás: Gesundheit.de

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!