Gyermekáldás petevezeték-átültetés után

A világon elsőként hozott világra gyermeket petevezeték-átültetésen átesett nő.

A 38 éves Nagy-Britanniában élő német hölgy Londonban adott életet kislányának, miután korábbi meddőségét kezelendő mindkét petevezetőjét átültetéssel pótolták. A szerveket ikertestvérétől, egy kétgyermekes családanyától kapta, és röviddel a műtét után teherbe esett. A gyermek császármetszéssel született. Világszerte nyolc olyan szülésről tudni, ahol a gyermek hasonló szervbeültetést követően fogant, de a korábbi beavatkozások alkalmával a nőkbe csak szövetdarabot vagy a szerv egy részét ültették be. Ez volt az első alkalom, hogy teljes petevezető átültetésére került sor. A petevezető-átültetést egy amerikai specialista, Sherman Silber, a Missouri államban lévő Meddőségi Központ orvosa hajtotta végre.

2008-ban, a The Times-ban megjelent híradás szerint a jövőben főként olyan asszonyok várhatnak hasonló beavatkozás után gyermekáldást, akiknél daganatos megbetegedés kezelése veszélyezteti a petevezetők épségét, de meg akarják őrizni termékenységüket. Többször sikerült már, hogy daganatos megbetegedés esetén a nőbetegek petevezetőit, illetve azok szövetdarabjait eltávolították, majd az agresszív kemoterápiás kezelés után visszaültették. Ilyen műtéti megoldás után is jöttek már világra egészséges gyermek.

Forrás:
www.aerzteblatt.de

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!