Felfedeztek egy új emberi szervet

Új, eddig ismeretlen ínszalagot fedezhettek fel az emberi térd oldalán belga sebészek, ez pedig forradalmasíthatja a súlyos keresztszalag-sérülések kezelését.

Az úgynevezett elülső oldalszalag (anterolaterale ligament, ALL) a térd stabilitását biztosítja - olvasható a leuveni egyetem közleményében. A sportolóknál gyakori keresztszalag-szakadás után gyakran labilissá válik a járás, a láb időnként félrecsúszik. A jelenség olyannyira felkeltette két sebész, Johan Bellemans és Steven Claes érdeklődését, hogy kutatásba kezdtek. Eredményeik szerint előfordul, hogy nemcsak a keresztszalag szakad el, hanem az ALL-szalag is sérül, ezért veszíti el a láb az oldalirányú stabilitását.

A francia Paul Ferdinand Segond sebészorvos már 1879-ben említette, hogy lennie kell a térdben egy másik tartószalagnak is. A Leuvenben "térdgurunak" is nevezett Bellemans és kollégája most elkészítette "a szalag első összefoglaló anatómiai leírását" - áll a közleményben. A sebészek 41 holttest térdét vizsgálták meg, és negyvennél meg is találták az "elülső oldalszalagot". A kutatás azt is kimutatta, hogy a keresztszalag-műtétek utáni bizonytalan járást az anterolaterális szalag sérülése okozza. Az újonnan felismert testrész leírása a című szaklapban jelent meg.

Új ínszalagot fedeztek fel a térdben

Az új ínszalag bemutatása nem győzte meg Friedrich Paulsent, az Erlangeni Egyetem tanárát, a Német Anatómiai Társaság egyik vezetőjét. Ugyan nem olvasta még a szaklapban megjelent tanulmányt, ám elsőre "nem tudja elképzelni, hogy valami újat fedezhettek föl". Az ismeretes, hogy az elülső és a hátsó térdszalag különféle részekből áll, és Paulsen szerint nem zárható ki, hogy olyasmi kapott új nevet, amit eddig is ismertünk.

A brit Anatómiai Társaság szerint azonban az új kutatás eredménye "pezsdítően hat": felhívja az orvostársadalom figyelmét, hogy "a rendkívül fejlett technika ellenére az emberi test anatómiájáról még nem tökéletesek az ismereteink".

Claes és Bellemans most azt szeretné kutatni, hogy felfedezésüknek milyen gyakorlati haszna lehet. Olyan sebészi eljárásokon dolgoznak, amelyekkel az új ínszalag sérülései gyógyíthatók. Munkájuk áttörést hozhat a súlyos keresztszalag-sérülések kezelésében - hangsúlyozta a közlemény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!