Átadták a Nobel-díjakat

12 tudósnak és két írónak adták át a Nobel-díjat kedden Stockholmban. Az orvosi-élettani díjat két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe vehette át.

Nobel-díjat érhet a magyar felfedezés - részletek itt!

Ahogy már korábban megírtuk , idén William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe nyerte el az orvosi-élettani Nobel-díjat a sejtkutatás területén elért eredményeiért. A három tudós azt fedezte fel, hogy a sejtek miként érzékelik az elérhető oxigén mennyiségét, és hogyan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. Eredményeik kikövezték az utat a vérszegénység, a rák és sok más betegség elleni ígéretes új stratégiák számára. A három kitüntetett örült , hogy együtt kapták meg a legrangosabb tudományos elismerést.

Nobel-díj, orvosi-élettani Nobel-díj, sejtkutatás,
Gregg Semenza amerikai orvos és biokémikus is átvette az elismerést.Fotó: MTI/AP/TT Hírügynökség/Jonas Ekstromer

Az elmúlt 25 év legnagyobb felfedezése

A díjazottak kihirdetése után Mandl József akadémikus azt nyilatkozta , hogy az idei orvosi Nobel-díjjal egy alapfelfedezést, egy nagyon alapvető mechanizmus feltárását díjazták. Ez az elmúlt 20-25 év egyik legnagyobb felfedezése, amely teljesen átrajzolja a tudományos gondolkodást - mondta.

A most díjazott felfedezés az oxigénhiányhoz való alkalmazkodásról szól, ami a környezethez való alkalmazkodásnak egy alapmechanizmusa. "Ez egy nagyon alapvető kérdés, ami régóta foglalkoztatta a kutatótársadalmat" - mutatott rá az akadémikus. Sokan kicsit meglepőnek is találják, hogy milyen későn jött ez az alapvető felfedezés. "Azt, hogy a metabolizmus képes alkalmazkodni az oxigénhiányhoz, régóta tudják, de azt, hogy ennek mi a mechanizmusa, nem tudták eddig, ezért ez egy alapfelfedezés" - magyarázta Mandl József.

Átadták a díjakat

A 9 millió svéd koronával (830 ezer euró) járó Nobel-békedíjat a hagyomány szerint a kitüntetést megalapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át Oslóban. A négy tudományos kategória 12 díjazottjának és két írónak - a tavalyi és az idei díj nyertesének - pedig Stockholmban adták át a díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia idén minden tudományos kategóriában a maximálisan megengedett három személyt jutalmazta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!