A vörös ruhás nők titka

A vörös szín az egyik legmeghatározóbb az életünkben, rengeteg szokás és babona kapcsolódik hozzá, figyelemfelkeltő és hangsúlyos. A piros ráadásul erős kapcsolatban áll a szexualitással - a nők például riválisnak tekintik azokat a társaikat, akik ezt a színt viselik.

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a férfiak vonzóbbnak, szexuálisan aktívnak és fogékonynak tartják a pirosba öltözött nőket, azzal viszont eddig nem foglalkoztak, hogy a nők mit gondolnak akkor, ha egy másik nő visel piros színű ruhát.

Az alábbi praktikus összeállításból megtudhatja, hogy a különböző országokban milyen méretű ruhákat érdemes választania. Kattintson a kalkulátorért ! A University of Rochester, a Trnava University és a szlovák Academy of Sciences kutatói három elméletet állítottak fel arról, hogyan tekintenek a nők a másik, pirosat viselőre: szexuálisan aktívnak és fogékonynak látják; rossz véleménnyel vannak a másik hűségéről; a pirosat viselőt veszélyesnek tartják, akitől "meg kell védeniük" a partnerüket - vagyis féltékenyek.

Az elméletek bizonyítására több kísérletet is elvégeztek, melyekben több száz nő vett részt, akik átlagosan 30 évesek voltak. A kísérletekben piros, illetve más színű (fehér vagy zöld) ruhát viselő nők képét mutatták meg a résztvevőknek, majd az önkénteseknek különböző kérdésekre kellett válaszolniuk.

Úgy találták, hogy minden megkérdezett nő vörös ruhás nőktől ráadásul a partnerüket is jobban féltették , mint azoktól, akik zöld színű ruhát viseltek.


Forrás: Shutterstock

A kísérletek során tehát bebizonyították, hogy a vörös szín a nők érzékelésére és viselkedésére is erőteljesen hatással van , arra azonban még nem sikerült rájönniük, pontosan mi áll a jelenség hátterében.

A kutatást bemutató tanulmány a című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!