Kutyasétáltatás közben elesett és komolyan megsérült a nő – kutyusa egy lépést sem mozdult mellőle

Egy idős nőhöz hívtak mentőt a napokban, aki kutyasétáltatás közben sérült meg. Megható, ahogyan a hűséges négylábú barátja reagált a helyzetre.

„Egy idős hölgyhöz riasztották az ercsi mentőgépkocsit, aki kutyasétáltatás közben esett el. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és megkezdték a csuklósérült nő ellátását, azonban egy aggódó hozzátartozó egy tapodtat sem volt hajlandó elmozdulni a nő mellől” – kezdte beszámolóját az Országos Mentőszolgálat.

Teó, a leghűségesebb barát

A nő mellől nem tágító családtag nem más volt, mint a hölgy kutyusáról, Teó. Az eb nagyon barátságosan viselkedett a mentőkkel, és türelmesen figyelte a vizsgálatokat, azonban egy pillanatra sem akarta magára hagyni gazdiját.

„Mint kiderült, a sérült az utca végén, csupán néhány percre lakik a baleset helyszínétől, így bajtársaink végül hazavitték Teót, ahol a nő férje már ki tudta csalogatni a mentőből. A sérültet ezt követően stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – derült ki a bejegyzésből.

Ezek a leghűségesebb kutyafajták – sosem hagynak cserben

A kutyák évszázadok óta az ember legjobb barátai, de bizonyos fajták különösen híresek rendíthetetlen hűségükről. Ezek a négylábú társak nemcsak gazdájuk mellett maradnak jóban-rosszban, hanem szinte családtagként viselkednek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!