A húsmentes étrend oldhatná meg az éhínséget

A legfrissebb adatok szerint 51 országban 124 millió ember súlyosan éhezik. Egy friss kutatás szerint ők mind jóllakhatnának, ha átállnánk vegetáriánus étrendre - és bőven maradna még felesleg is.

Friss adatok jelentek meg a globális éhezés mértékéről. Ezek alapján tavaly 51 ország mintegy 124 millió lakosát érintette a súlyos éhínség - 11 millióval többet 2016-hoz képest, hivatkozik a piacesprofit.hu a FAO és az ENSZ élelmezésügyi hivatala élelmezési válságokról szóló nemzetközi jelentésére. Esetükben az éhínség olyan súlyos, hogy életük és megélhetésük közvetlen veszélyben forog.

124 millió embert érint súlyosan éhínség
124 millió embert érint súlyosan éhínség

A jelentésből kiderül, hogy azért van több éhező, mert az erősödő konfliktusok miatt felborult az élelmezési helyzet Mianmarban, ahogy Nigéria északkeleti részén, Kongóban, Dél-Szudánban és Jemenben is. De gondokat okoz a hosszan tartó szárazság is, amely kevesebb termést eredményez. Ráadásul a Föld lakossága egyre csak növekedik: az évszázad felére száma megközelítheti a 10 milliárd főt, ez pedig a mostani mezőgazdasági termények iránti kereslet 50 százalékos bővülését vonja maga után.

Milyen előnyei vannak a vegán életmódnak? Bár a veganizmus alapvetően egy állatjogi mozgalom, mégsem csak az állatok profitálhatnak belőle. A növényi étrendnek tudományosan alátámasztott pozitív hatásai vannak mind az egészségünkre, mind a környezetünkre nézve. Korábbi cikkünkért kattintson !

Változást hozhatna, ha megállítanánk az élelmiszerpazarlást , illetve ha visszaszorítanánk a húsközpontú étrendet. Az utóbbi témával kapcsolatban kutatás is készült: Ron Milo és kutatócsoportja, az izraeli Weizmann Institute of Science munkatársai megállapították, hogy négy gramm marhahús előállításához szükséges földterületen 100 gramm olyan növényekből előállított táplálékot lehetne nyerni, amelynek fehérje- és kalóriatartalma egyenlő a marhahúséval. A sertéshúst nézve ez az arány valamivel jobb: 90 a tízhez, a tejtermékek esetén 75 százalékos, míg baromfinál 50 százalékkal, a tojásnál pedig arányaiban 40 százalékkal több erőforrásra van szükség.

Mint írták, az USA-ban a jelenlegi lakosság duplájának (700 millió embernek) elegendő növényi élelmiszert lehetne előállítani. A kutatók szerint az eredmények önmagukért beszélnek: ha hajlandóak leszünk változtatni étkezési szokásainkon, akkor nem lesz globális éhínség a jövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!