A gyerekek szókincsét így bővíthetjük

Mit tegyen az a szülő, aki fejleszteni szeretné kisgyermeke szókincsét? A tudósok szerint egyszerűbb a megoldás, mint gondolnánk.

Kétéves gyermekek bevonásával végeztek a beszédtanulás elemzésére szolgáló kísérleteket az amerikai kutatók. Arra jöttek rá, hogy a kicsik a többi gyerektől tudnak leghatékonyabban új szavakat elsajátítani.

játék, gyerekek, beszédfejlődés, szókincs, gyerek fejlődése, közös játék,
A közös játék nemcsak szórakoztató, de a beszédfejlődéshez is hozzájárul. Fotó: 123rf

Tanulnak egymástól a gyerekek

A tudósok szerint ennek oka, hogy a gyerekek fogékonyabbak a sajátjukhoz hasonló hangokra. Ráadásul a kisgyermekek között igen korán kialakul egy bizalmas kapcsolat, így onnantól kezdve folyamatosan tanulnak egymástól. "A világról szóló ismereteink nagy részét másoktól tanuljuk, és ez főleg a gyerekekre igaz" - magyarázta Yuanyuan Wang, az Ohio Állami Egyetem munkatársa.

Társaságban gyorsabb a fejlődés

Mintegy 1,4 millióval több szót hallanak ötéves korukig azok a gyerekek, akiknek szülei naponta öt könyvet is felolvasnak, mint azok, akiknek soha nem olvasnak mesét - állapították meg az Ohiói Egyetem kutatói. A részleteket itt olvashatja el!

A tudósok azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a kétévesek beszédfejlődését a körülöttök lévő emberek beszéde. Az első teszt során videókat mutattak nekik két, gyerekdalokat és mondókákat előadó szereplőről, és ezzel kapcsolatos kérdéseket tettek fel nekik.

A második kísérletben pedig különböző korú emberek tanítottak új szavakat a kicsiknek. A kutatók szerint a kétévesek legkönnyebben más gyerekektől tanultak, a 8-10 éves korosztálytól sajátítottak el legkönnyebben új szavakat.

A tudósok szerint az is érdekes, hogy ennek milyen hatásai lehetnek a társas megismerésre és a szelektív szociális tanulásra nézve. "A beszélő sajátosságaira való érzékenység összefügg a beszédfeldolgozással és a nyelvi fejlődéssel" - emelte ki Wang. A tanulmány eredményei alapján tehát azt lehet javasolni a szülőknek, hogy keressenek gyermekeiknek minél több játszótársat. Így nemcsak jól szórakoznak majd, hanem közben akár jelentősen gyarapodhat a szókincsük is.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!