"Tisztelni kell az embereket és szeretni az életet"

Azok a gyerekek, akik a lakásotthonba kerülnek nagyon sok mindenen mentek keresztül, bántalmazás érte őket, a családjuk nem képes róluk gondoskodni: segíteni kell őket a múltjuk feldolgozásban, a jövőjük alakításban. Érezniük kell, hogy minden gondjukkal fordulhatnak hozzám, nincs tabutéma vagy rossz időpont - vallja Szabó Károlyné Ildikó, aki az egyik idei Aranyanyu.

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Idén már negyedik alkalommal osztották ki a Richter Aranyanyu Díjat jelképező szobrocskát és a vele járó, személyenként 200 ezer forintos pénzjutalmat. Olyan nők kapják ezt a díjat, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, és munkájuk nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. A pedagógus kategória zsűri-díját Szabó Károlyné Ildikó kapta.

Hallott már korábban erről a díjról?

Igen, tudtam arról, hogy a Richternek van egy ilyen, évente odaítélt elismerése , de nem is gondoltam rá, hogy egyszer én is a jelöltek között leszek: ezt Gábornak, az egyik lakásotthonos fiatalnak köszönhetem. Nagyon meglepődtem és nagyon jól esett, hogy ilyen módon is szeretné kifejezni a köszönetét. Ő is ott ült velem díjkiosztó gálán, és biztos volt benne – a lányaimmal együtt -, hogy én kapom a díjat. Megható pillanat volt, mikor kimondták a nevem: arra gondoltam, milyen büszke lenne rám az édesanyám, akit sajnos már régen elvesztettem.

A gyerekvédelem nem könnyű területét választotta hivatásának

Igen, ez valóban hivatás, és nem munka, de én mindig is erre készültem.

Szabó Károlyné Ildikó

Akkor mentem főiskolára – óvodapedagógusként végeztem -, amikor már nagyobbak voltak a gyerekeim, és tudtam, most már nyugodtan vállalhatom, hogy az időm nagy részét nem otthon fogom tölteni: az, hogy a hivatásomnak élhetek, abban a férjemnek is nagy szerepe van, a kezdetektől mellettem áll. Dunavecsén kaptam először állást: ezt azért említem, mert az ottani igazgatótól, Laub Miklóstól rengeteget tanultam, igazi mentor volt. Ma Budapesten, Pestújhelyen vezetek egy lakásotthont, ahol jelenleg 11 fiatal él. Ezek a gyerekek elhanyagolt, bántalmazó környezetből kerültek hozzánk: nagyon szomorú történetekkel találkoztam, találkozom. A legtöbben életük végéig viselni fogják azoknak a lelki és fizikai bántalmazásoknak a nyomait, ami el kellett szenvedniük. Tisztelem őket azért, amit átéltek, és azért is, amivé válnak majd. Segíteni kell nekik, biztatni őket, meghallgatni a gondjaikat, megértő környezetet kialakítani nekik. A lakásotthonban is ugyanúgy telnek a napok, mint egy családban: ott vagyok, amikor a gyerekek hazajönnek az iskolából, együtt vacsorázunk, közben mindenki elmondja, mi történt vele aznap. Bármikor számíthatnak rám, a telefonom soha nincs kikapcsolva.

Kapcsolatban marad azokkal a fiatalokkal, akik már elhagyták a lakásotthont?

Ha nem is napi kapcsolatban vagyunk, de tudok arról, hogyan alakult az életük. Vannak igazi sikertörténetek is, de a gyerekeim közül senki sem „csúszott” meg, tisztességes életet élnek.

Mit jelent Önnek a Richter Aranyanyu díj? Érez-e valamilyen változást, mióta megkapta az elismerést?

Amellett, hogy nagy megtiszteltetés, azért is fontos ez a díj, mert a gyerekvédelemre – legalábbis ezt remélem – jobban ráterelődik a figyelem. Jó lenne, ha mindenki – a fenntartó és az emberek is – elfogadnák, hogy sajnos, vannak olyan gyerekek, akiknek ilyen típusú segítségre, befogadó otthonokra van szüksége. Ezek a gyerekek nem bűnözők, hanem szerencsétlen sorsúak, rossz körülmények közül érkezők, akiket mégis stigmatizálnak, félnek tőlük. Jó lenne, ha ez vélemény változna: ez díj figyelemfelhívó, ezért is nagyon örülök, hogy megkaptam. És azért is, mert a díjjal járó pénzből végre elvihetem a gyerekeket egy háromnapos vadvízi evezésre: erről a túráról már régóta álmodozunk, most végre elkezdhetünk tervezni is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!