Megugrott a kórházban hagyott csecsemők száma – már 353-an élnek kórtermekben

Január óta százzal több olyan gyerek van, aki a rideg kórházi falak között él a szülei nélkül.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság nyilvántartása szerint jelenleg 353 olyan gyermek van kórházi ellátásban, akikről a szüleik lemondtak, vagy akiket nem vihettek haza – derítette ki a Telex. A legutóbbi információ szerint idén januárban 260 magára hagyott csecsemő volt egészségügyi intézményben, vagyis közel százzal több gyermek él jelenleg a szülei nélkül kórházi falak között. 

Karjában tart egy ápoló egy csecsemőt.
A kórházban hagyott csecsemőkkel rendszerszinten az egészségügyi dolgozókon kívül nem foglalkozik senki. Fotó: Getty Images
A mi tapasztalataink alapján az látszik, hogy a kórházakban lévő kisbabák többségét nem a szüleik hagyták el, de még csak nem is bántalmazó családból jövő újszülöttek, hanem olyan gyerekek, akiket indokolatlanul emeltek ki a családjukból

– mondta a lapnak Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa. 

Gyerekek, akik felől senki sem érdeklődik

A kórházban élő gyerekek között van olyan, aki után egyáltalán nem érdeklődik senki, míg más esetekben az anya vagy a család körülményei olyanok, hogy a gyerekek nem kerülhetnek haza. Boros Ilona szerint sokan közülük úgy vannak kórházban, hogy valójában ezt semmi nem indokolja.

A kórházban hagyott gyerekek elhelyezése azért is nehezebb, mert a legtöbben már nem újszülöttek, és sokan közülük valamilyen betegséggel élnek. A leginkább megfelelő az lenne, ha ezeket a gyerekeket vissza tudnák gondozni a vér szerinti családjukba, vagy ha ez nem lehetséges, akkor örökbefogadó családba kerülnének. 

Rendszerszinten senki, maximum önkéntesek dajkálják őket

Éppen egy éve volt, hogy mi is meglátogattunk két, kórházban hagyott kisgyermeket. Akkor kiderült, hogy velük rendszerszinten az egészségügyi dolgozókon kívül nem foglalkozik senki, maximum önkéntesek karolják fel őket. Van olyan kisgyerek, aki a betegsége miatt él bent évek óta, az állapota viszont nem indokolná az ágyban fekvést. A kórteremben azonban nincs másra lehetőség, nincs hová lerakni egy játszószőnyeget, így ők általában a mozgás- és a kognitív fejlődésben is el vannak maradva. A szórakoztatás, gondoskodás, dajkálás mellett ebben is igyekszik nekik segíteni a Nevetnikék Alapítvány.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!