Általában három dolog tartja a bántalmazott nőket a mindenféle szempontból elviselhetetlen kapcsolatban - írja Fedmár András a hvg.hu-n megjelent cikkében .
Szeretik a férfit - ez egy nagyon fontos visszatartó erő. Feldmár András szerint a nők nagyon sokszor a szóbeli és fizikai agresszió ellenére is szeretik a férfit. Jó kérdés, hogy ez miként lehetséges - fejtegeti a pszichoterapeuta. Csak úgy lehetséges mindez, hogy a nő már pici korától kezdve hozzá van szokva az agresszióhoz: vagy a családban bántalmazta az apja az anyját, vagy őt magát bántották. Aki így nő fel, könnyen összetéveszti a szeretetet a bántással, vagyis azt képzeli, a figyelem, a törődés egyik formája az agresszió, a fájdalomokozás.
"Gyakran tapasztalom, hogy megnehezíti a kapcsolatból való kiszakadást az is, ha elhiteti magával a bántalmazott, hogy a bántalmazó valójában beteg. Ha a részegen randalírozót, vagy féktelen dührohamában törő-zúzó embert betegnek látom, akkor őt sajnálom önmagam helyett, akkor neki akarok segíteni, ahelyett, hogy futnék, amíg ép bőrrel megúszhatom."
Honnan jön mindez? - tevődik fel az újabb kérdés. Az aki, az őt bántót betegnek akarja látni, az valakitől megtanulta, hogy így kell reménykedni - ez tehát a remény egy formája. Ha az anya eltűrte az apától és aztán négyszemközt, suttogva azt mondja a lányának, hogy szegény apu, beteg, nem tudja, mit csinál, akkor a lány is védtelen lesz. "Ez egy hülye hipnózis . Ilyen helyzetekben a remény halálos, a remény gyilkol".
Hasonló probléma lehet az egzisztenciális gondoktól való félelem is. Feldmárnak is volt már olyan páciense, akinél a menekülést megnehezítette az egzisztenciális determináltság, a pénz hiánya, a lehetőségek szűkössége, a gyerekek elvesztése miatti aggodalom. Ennek ellenére úgy véli, nem megoldás huzamosan eltűrni, majd bujkálni egy dühöngő, agresszív ember elől. Szembe kell nézni a helyzettel, egyetlen megoldás, ha megszerezzük az erőt, a bátorságot, a hatalmat a saját sorsunk fölött.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja el !
