Többet ér a bocsánatkérés a rózsánál

Az emberek gyakran elnézően viselkednek azzal, aki megbántotta őket, ha kárpótolják őket valamivel. Megbocsátani azonban hajlamosabbak, ha az, aki megbántotta őket, bocsánatot kér.

A Baylor Egyetem kutatása kiemeli mind a kárpótlás (például egy csokor virág) mind a bocsánatkérés fontosságát, és minden egyéb olyan viselkedésformát, amit a megbocsátásért teszünk. Jo-Ann Tsang, a kutatás vezetője szerint annak, hogy a szóbeli kifejezés eredményesebb, az lehet az oka, tudatosabb érzést vált ki azáltal, hogy kimondjuk: "megbocsátunk".

A kutatásba 136 egyetemi hallgatót vontak be, akiknek elmondták, hogy 50 dolláros ajándékkártyát fognak kapni, amit egy háromfordulós feladatsorozat fordulóin osztanak ki. Az első körben 10 jegyet kellett szétosztaniuk a csoportoknak, úgy, hogy volt köztük egy ismeretlen is. A kutatók azt is elárulták, hogy partnereiktől megjegyzéseket is kaphatnak. A kártyák szétosztásában ezután a kutatók zavart keltettek, hol kevesebbet hol többet adtak nekik amiatt, hogy konfliktusokat okozzanak. A résztvevők közül volt, aki eközben elnézést kért - például aki több kártyát vett el -, és volt, aki kárpótlás gyanánt kártyát adott a másiknak.

A kutatók ezalatt megvizsgálták a megbocsátás és az empátia, bocsánatkérés és a kárpótlás közötti kapcsolatot. Azt találták, hogy a kárpótlás bár hatásos volt, nem minden esetben ellensúlyozta a károkozás érzését, a csendes szóbeli bocsánatkérés azonban elérte a célját. A tudósok ezért úgy gondolják, hogy az a legjobb, ha párosítjuk a két stratégiát, vagyis a bocsánatkérést és a kárpótlást. A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!