Így befolyásolják az érzelmek a szív egészségét

Érzelmi állapotunk és szívünk működése kölcsönösen kihat egymásra.

Magyarországon évente mintegy 60-65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségek következtében. A szakértők a magas halálozási arány okai között említik az egészségtelen életmódot, így a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a rossz táplálkozást és a mozgáshiányt. Az utóbbi évek jelentős kutatási eredményei ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a stressz és a szorongás is negatívan hat szívünkre, és növelheti a szívbetegségek kockázatát. De mindez fordítva is igaz: az egészséges szív befolyásolja az agy egészségét is és hozzájárul az érzelmi jólléthez – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a GEM Tanulási Központ.

EKG, szívritmus
Az agy és a szív működése kölcsönösen hat egymásra. Fotó: Getty Images

A biológiaórákról a legtöbben arra emlékeznek, hogy a szív fő feladata a vér keringésének biztosítása a testben. Azonban ma már tudjuk, hogy ennél jóval összetettebb szerepet tölt be. A kilencvenes években felfedezett szenzoros neuritok – amelyek hasonlóak az agysejtekhez – bizonyították, hogy a szívnek saját idegrendszere van, amelyet gyakran "kis agynak" is neveznek. Ez a rendszer teszi lehetővé, hogy a szív érzékelje a környezetét, információt dolgozzon fel, kapcsolatot tartson az aggyal és más szervekkel.

A szív és az agy kapcsolata

„A szív és az elme kapcsolata kétirányú utca” – fogalmaz dr. Bohács Krisztina kognitív képességek fejlesztésével foglalkozó intelligenciakutató, a központ szakmai vezetője. „Mondhatjuk úgy is, hogy a szív saját intelligenciával rendelkezik, működése hatással van érzéseinkre, gondolkodásunkra és az érzékelésünkre.” A szakértő szerint tudományos kutatások igazolták egy olyan rendszer jelenlétét a szívben, amely jelentős mennyiségű információt továbbít az agyba: sőt, a szív valójában jóval több jelet küld az agynak, mint fordítva.

„A pozitív érzések, például a szeretet vagy a hála, kedvezően befolyásolják a szívritmust és az általános egészségi állapotot. Az érzelmi egyensúly és a tiszta gondolkodás pedig hozzájárulhat a testi jólléthez is” – hangsúlyozta az intelligenciakutató. Hozzátette, hogy szívritmusmintáink általában tükrözik állapotunkat. „Ahogy a nap folyamán különböző érzelmeket élünk meg, például stresszt, aggodalmat, türelmetlenséget vagy félelmet, haragot, ezek megzavarják a szív ritmusát, ami szabálytalansághoz és káoszhoz vezethet.”

A koherencia harmóniát is teremt

Az utóbbi években egyre nagyobb érdeklődés övezi a szív–agy kapcsolatot. Szinkronizált működés akkor következik be, amikor a szív elektromos aktivitása igazodik az agyhullámokhoz. „A legújabb kutatások szerint a magasabb szívfrekvencia-variabilitás összefüggésben áll a jobb kognitív teljesítménnyel több területen is, például a végrehajtó funkciók, a memória, figyelem és nyelvi készségek terén” – magyarázza a szakértő. Az agy és a szív együttes, szinkronban való működése lehetővé teszi a teljes jelenlétet, a tudatosságot.

„A koherencia előnyei közé sorolja a tudomány a fokozott kreativitást, a jobb döntéshozatali képességeket, az érzelmi stabilitást, a megnövekedett fizikai energiát, a csökkentett stressz-szintet és a jobb minőségű alvást – sorolja Dr. Bohács Krisztina. Kiemelte, a szív és az agy közötti kapcsolatot, a szív elektromágneses mezejének hatásait, valamint a szív által termelt hormonokat és neurotranszmittereket kutató neurokardiológia felfedezései, továbbá a holisztikus szemlélet új lehetőségeket teremthetnek a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében és kezelésében is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!