Ezek a titkai az erősebb kapcsolatoknak

Gondoljunk egy kicsit többre a Zoom- vagy FaceTime-beszélgetéseknél.

A koronavírus okozta pandémia elég jelentős változást hozott az életünkbe: az ismerkedési lehetőségeket gyakorlatilag az internetre szűkítette, és bizony, megnehezíti a rokonainkkal, távolabb élő vagy idős szeretteinkkel való kapcsolattartást is. Arra pedig, hogy a kapcsolatainkat hogyan tudnánk megerősíteni, sokan nem is gondoltunk - ezeket fenntartani sem egyszerű, nemhogy tovább dolgozni rajtuk. Most viszont ez is könnyebb lehet valamivel: megosztunk néhány hasznos tanácsot, a Womenshealthmag.com összeállítása nyomán, amelyeket bárki bevethet a kapcsolatai megerősítéséért.

Mintha kertészkednénk

A szakemberek szerint érdemes úgy gondolni a kapcsolatainkra, mintha egy kertet gondoznánk. Először is elvetünk egy magot (vagyis találunk valakit, akit szeretnénk jobban megismerni), majd vizet és tápanyagokat adunk neki, és figyeljük, ahogyan szárba szökken. Ilyenek az emberi kapcsolatok is. Soha nem dőlhetünk hátra, mondván, hogy készen vagyunk, ez a barátság vagy házasság tökéletes - nem. Folyamatos munkát és törődést igényel, hogy szép maradjon, hogy virágozzon.

Fontos, hogy ne csak figyeljünk, hanem mi magunk se féljünk megnyílni a szeretteink, barátaink előtt. Fotó: Getty Images
Fontos, hogy ne csak figyeljünk, hanem mi magunk se féljünk megnyílni a szeretteink, barátaink előtt. Fotó: Getty Images

Ami a törődést illeti, sokan mindig ugyanazokkal az emberekkel próbálunk a magánéletünkről beszélni, és nem adunk esélyt új embereknek. Miért ne beszélgethetnénk például a kollégákkal, üzleti partnerekkel is valami másról, miután az üzleti és szakmai dolgokat kitárgyaltuk? Nyugodtan meg lehet kérdezni bárkitől, ők hogyan birkóznak meg a home office kihívásaival, vagy mit tanultak az elmúlt egy évből. Biztosak lehetünk benne, hogy elindul egy olyan beszélgetés, ami már messzebbre visz, mint az addig megszokott körök.

Figyeljünk másképp

A szeretteinkkel folytatott beszélgetések során sokan elkövetjük azt a hibát, hogy azt gondoljuk, mivel ismerjük a másik felet, már a mondandója elején kitaláljuk, mit akar mondani, ezért nem, vagy csak felületesen figyelünk rá. Márpedig ezzel kizárjuk a meglepetés, a felfedezés varázsát.

A másik dolog, amit még gyakorolnunk kell: a kérdezés. Érdemes így is bátorítanunk a beszélőt, hogy folytassa a mondandóját, illetve, hogy nyíljon meg előttünk, ássuk bele együtt mélyen magunkat a témába. A szakértők szerint érdemes a "miért" és "hogyan" helyett a "mi" vagy "mit"-tel kezdődő kérdéseket feltenni. Így nemcsak a beszélgetést tehetjük hosszabbá és tartalmasabbá, hanem az ismeretséget vagy a rokoni kapcsolatot is.

Kiderült, kiket viselnek meg jobban a videóhívások Az elmúlt évben gyakran emlegetett Zoom-fáradtság kapcsán érdekes megállapításra jutottak amerikai kutatók. Úgy tűnik, a nőket jobban lefárasztja az állandó kamerakészenlét, mint a férfiakat. Részletek!

Beszélgetés közben figyeljünk a testbeszédünkre - helyezkedjünk el a beszélgetőpartnerünkkel párhuzamosan, picit dőljünk előre, és tartsuk nyitva a tenyerünket, ami nyitottságot, elfogadást, egyenességet, őszinteséget sugall a szakemberek szerint. És az is fontos, hogy ne csak figyeljünk, hanem mi magunk se féljünk megnyílni a szeretteink, barátaink előtt. Ne arra gondoljunk, hogy így érzelmileg sebezhetővé válunk, hanem arra, hogy önmagunkat adjuk, ami az egyik - ha nem a - legfontosabb minden kapcsolatban.

Új, közös élmények

Ha arra gondolunk, hogy elmélyítenénk a kapcsolatot másokkal, annak egyik remek módja a beszélgetés - akár Zoomon, Skype-on vagy FaceTime-on -, de bátran gondolkozzunk más programokban is: menjünk együtt online főzőiskolába vagy online szabadulószobába. Ilyen lehetőségek már itthon is elérhetők, csak utána kell nézni.

Közös idő, énidő

Szánjunk tudatosan időt a barátainkra, családtagjainkra, de legyenek rendszeresen olyan időszakok is, amikor külön vagyunk - például, ha hónapok óta élünk összezárva a párunkkal vagy a családdal, heti néhány alkalommal jót fog tenni mindenkinek, ha külön töltünk egy kis időt (például valaki egyedül megy sétálni, vagy vesz egy forró fürdőt, míg a társa zenét hallgat). Az énidő , a magunkra koncentrálás és a magunkkal való tudatos törődés alapvető fontosságú, hiszen ki tudna másokkal erősebb, minőségi kapcsolatokat építeni, ha saját magával sincs kibékülve?

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!