Az álmokra ezért nem emlékszünk

Mindenki álmodik. Aki azt gondolja, hogy nem, az is, csak nem emlékszik rá utólag.

Hogy miért álmodunk, mi a jelenség funkciója, abban egyelőre nincs tudományos konszenzus, de a működési mechanizmusát már aránylag jól sikerült feltérképezni - írja az index.hu.

Álmaink erről árulkodnak - részletek !

Az alvás különféle fázisokból áll, egyik ilyen a REM fázis , mikoris a legaktívabb az agy, miközben a test izmai átmenetileg megbénulnak - jellemzően ilyenkor álmodunk. Az emlékezetünk, ami az álmokat, vagy az ébren megtapasztalt eseményeket rögzíti, két fázisban működik: az emlékek először a rövid távú memóriába kerülnek, majd onnan átíródnak a hosszú távúba. Ebben az átírásban egy noradrenalin nevű hormon játszik főszerepet; ez egy neurotranszmitter, vagyis az idegrendszerben az ingerületek átvitelét szabályozza, egyébként úgy általában a hangulatunk meghatározásában, az izgalmi állapot kialakításában játszik nagy szerepet.

Mindenki álmodik
Mindenki álmodik

Alvás közben a noradrenalin csak minimális mértékben termelődik az agyban, éppen azért, hogy pihenni tudjunk. Ezért aztán az álmok szépen bekerülnek a rövid távú memóriába, ahonnan eltűnnek, sosem jutnak át a hosszú távú emlékek közé. Kivéve, ha mégis több noradrenalin termelődik, ami megoldja az álmok átvezetését a hosszú távú emlékezetbe. Ez több okból is megtörténhet, a legjellemzőbb az, hogy egyszerűen felriadunk, az agyunk rögtön ébrenléti állapotba kapcsol és elkezdi termelni a normál működéshez szükséges hormonokat. Vagyis azokra az álmokra emlékszünk, amelyek közben, vagy kicsivel utánuk felébredtünk - akár reggel, akár az éjszaka közepén. Utóbbi ritkábban fordul elő, hiszen ilyenkor jellemzően elég hamar visszaalszunk, és gyorsan el is fogy az emlékek bevésésének üzemanyag-utánpótlása. Emiatt van az is, hogy közvetlenül ébredés után még úgy-ahogy emlékszünk egy álomra, de aztán gyorsan szétfoszlanak ezek az emlékek.

A másik tipikus ok, ha az álom tartalma erős érzelmeket mozgat meg, és ez felpiszkálja a noradrenalin termelését; de éppen csak annyira, hogy még ne ébredjünk fel. Végül a harmadik indok, hogy a noradrenalin szintje egyéntől is függ, van, akinél több termelődik, van akinél kevesebb - akinél alvás közben is aránylag sok, annál az álmok is jobban rögzülnek. Ők egyébként a tipikus éber alvók, akiknek az agya a noradrenalin miatt alvás közben is aktívabb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!