A várakozás pszichológiája

Az advent eredetileg az ünnepre való várakozás, a ráhangolódás, a csend és a béke ideje. Ezzel ellentétben az utóbbi években egyre inkább a rohanás, a stressz, a vásárlás, az unásig játszott karácsonyi zenék és a giccses karácsonyi díszek időszakává kezd válni.

Az ünnepre való békés várakozás, a befelé figyelés, a lelki készülődés kifejezetten szükséges, a testre és a lélekre is rendkívül jótékony hatással van.

A róka titka

A várakozás szépségét talán Antoine de Saint-Exupéry, vagyis inkább az általa megalkotott róka fogalmazta meg a legjobban A kis herceg című könyvben. Talán a legtöbben ismerik a történetet, amelyben a róka azt mondta a kis hercegnek, hogy megszelídítheti, méghozzá úgy, hogy mindennap meglátogatja, és egyre közelebb és közelebb ülhet hozzá. A kis herceg beleegyezett, és másnap is meglátogatta a rókát. Erre a róka azt mondta: "Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet..."

A várakozás művészete

A karácsonyi dekoráció így hat a lelkünkre Számos pozitív pszichológiai hatással jár, ha lépten-nyomon ünnepi díszbe botlunk. Részletek itt .

Fogadjuk meg a róka tanácsát, és tanuljunk meg várakozni. Hiszen a várakozás lényege valójában ez: örülni valaminek előre, izgatottan számolgatni, még mennyi idő van hátra. Ez a folyamatos pozitív stressz jótékony hatással van a hangulatunkra, jobban vesszük a mindennapok kihívásait és akadályait, könnyebben túltesszük magunkat az apró bosszúságokon. Ráadásul várni valamire néha legalább annyira jó, mint megkapni azt a valamit. Így van ez az adventtel is, és ezért fontos, hogy nyugodtan és relaxáltan készülhessünk az ünnepre. A várakozást segítik a kis szertartások: a karácsonyi zene hallgatása, az ajándékok kiválasztása és becsomagolása is ezek közé tartozik. Viszont fontos, hogy ez ne csapjon át rohanásba, ne váljék teherré.

Csak nyugalom

Fontos, hogy ebben az időszakban a kikapcsolódást helyezzük az előtérbe. Ugyanis a testünk többszörösen meghálálja a pihenéssel töltött órákat, a kipihent, nem túlhajszolt szervezet immunrendszere erősebb, ellenállóbb a betegségekkel szemben, amely a vírusokkal teli téli időszakban különösen fontos. Persze a nyugodt adventet elméletben könnyebb kivitelezni, mint a gyakorlatban, úgyhogy nézzük is, mit jelent ez konkrétan.

Tanuljunk meg várakozni!
Tanuljunk meg várakozni! Fotó: iStock

Számolva várakozni

A várakozás elengedhetetlen kelléke a visszaszámlálás, az adventi naptár és a koszorú is ezt a célt szolgálja. Viszont fontos, hogy ezeket nem kötelességszerűen használjuk, hanem kötődjenek hozzá élmények: az adventi koszorút elkészíthetjük vagy kiválaszthatjuk együtt, és a gyertyák meggyújtása se kapkodva történjen, hanem például egy közös beszélgetés kísérheti. Az adventi naptáraknál jó ötlet lehet nem csokit vagy más édességet, hanem pár perc vagy óra közös élményt ajándékozni, amelyet akár később (akár következő évben) is fel lehet használni, ha aznap nincs rá idő.

Ismerjük az okokat!

Fontos, hogy tudjuk, hogy a karácsonyi rohanás képzetét a fogyasztói társadalom és az ezzel összefüggő reklámok ültették belénk, hiszen üzleti szempontból ez az év legjövedelmezőbb időszaka. A cégeknek rendkívül előnyös, ha mindenki ész nélkül vásárolja az ajándékokat és a karácsonyi menü hozzávalóit, számukra az adventi lecsendesedés, a nyugalom és a közös családi programok viszonylag kevés profittal kecsegtetnek. Viszont ha tudatában vagyunk annak, hogy valójában nem is mi, de még csak nem is a családunk akar ötféle karácsonyi desszertet és tökéletesen trendi karácsonyfát, akkor könnyebb ellenállni annak, hogy a végkimerülésig hajszoljuk önmagunkat.

Mindent a maga idejében

Újabban halottak napja előtt tele vannak a boltok csokimikulásokkal, novemberben a plázákban már karácsonyi zene szól és karácsonyi illat terjeng. Viszont ha túl hamar elkezdünk készülődni, december közepére könnyen kiéghetünk, és december 24-ére legszívesebben kidobnánk a karácsonyfatalpat az ablakon, ha megszólal az All I want for Christmas. Ezért az adventi hangulattal és ennek kellékeivel megéri megvárni az első gyertya fényét az adventi koszorún.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!